Méltó módon kell megünnepelnünk Majláth Gusztáv Károly püspök emlékét, hiszen ő többszörösen megszolgált ezért – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye néhai püspöke születésének 150. évfordulójára emlékeztek Csíkszeredában.

Lerótták kegyeletüket a néhai püspök, Majláth Gusztáv Károly emléke előtt

Az egyházi személyiség nevére keresztelt téren szerdán megtartott rendezvényen Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte a jelenlevőket. „Minden tekintetben keresztényi példát állított elénk. 1918-at követően ő volt jogaink legnagyobb harcosa és a csíkszeredai római katolikus gimnázium legnagyobb védelmezője a legádázabb támadások idején is” – fogalmazott az elöljáró. Hangsúlyozta, Majláth Gusztáv Károlyra katolikus papként és egyszerű emberként is büszke a megyeszékhely. Ennek bizonyítékául teret neveztek el róla, emlékplakettet és szobrot is állítottak, hozzá méltó módon őrizve emlékét.

„Sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért”

„Méltó és igazságos megemlékezni róla, hiszen negyvenegy évig volt a főegyházmegye püspöke. Ez idő alatt pedig sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért” – ez már Tamás József püspök részéről hangzott el az ünnepség során. Az egyházi méltóság kiemelte, Majláth Gusztáv Károly nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és a nevelésnek. Magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, támogatta az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését. Magán- és püspöki jövedelméből főleg a középiskolákat vette gondjaiba, melyekben a jövő vezető rétege nevelkedett.

„Amikor rá emlékezünk, imádkozzunk azért, hogy a Jóisten adjon olyan vezetőket, akik képesek a közösség érdekében cselekedni” – jegyezte meg a püspök. A megemlékezés nemzeti imánk, illetve a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.

A gimnázium is ünnepel
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium is megemlékezik Majláth Gusztáv Károly püspök születésének 150. évfordulójáról. Tamás Levente igazgatótól megtudtuk, október nyolcadikán, a gimnázium szentségi kápolnájának búcsúján szeretnének teret szentelni az évfordulónak. A programsorozat reggel nyolc órakor előadással és búcsús szentmisével kezdődik a tanintézmény kollégiumi épületében található kápolnában. Ezt követően a gimnáziumba vonul az ünneplő közösség, ahol emlékplakett- és szoborkoszorúzásra kerül sor.

Rédai Botond, Székelyhon.ro, 2014.09.24.

 

Este hét órakor a Millenniumi-templomban tartott szentmisén, Darvas-Kozma József esperes-plébános méltatta Mailáth Gusztáv Károly személyiségét.
Az elhangzott beszéd itt olvasható:
150 évvel ezelőtt született gróf Mailáth Gusztáv Károly

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.