Tamás József püspök kért áldást az üknyédi kápolnára

Soha nem látott ekkora hívősereget Oroszhegy szépséges tanyavilága, mint vasárnap délután a Szent Mihály főangyal védelmébe ajánlott új kápolna búcsús szentmiséjén.

Könnyekig meghatódtak a megszólalók és a részvevők egyaránt, amikor a helybéliek régi álmának megvalósulására kért áldást Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke. „Amiért sóvárogtunk, imádkoztunk, itt áll csodaként –mondta Sebestyén Domokos oroszhegyi plébános, miután az Erzsébet Kórus és a gyermekek Bálint Piroska tanítónő vezetésével köszöntő dalokat énekeltek. Az oroszhegyi Mihály Deák Kórus Vass Lajos kántor vezényletével a főpásztort üdvözlő éneket zengett. „Feljön a napja” Tizenkilenc évvel ezelőtt Vass Ince székelyszentkirályi plébánossal szerre kezdték a misézést Üknyéden: előbb háznál, majd az iskolában. Akkor azt érezték: nehéz kijutni, és álmodtak a jó útról, villanyról. „Kamatostól megadta az Úristen – mondta Sebestyén Domokos.– Üknyéd megkoronázása az új templom.” És azt kívánta, növelje naggyá ezt a tanyavilágot. Majd átadta a templom kulcsát a főpásztornak. A vízáldás szertartása után a püspök atya meghintette a imádság házának falait, áldást kérve rá és a mindenkori belépőkre.

Az Isten háza
A szenteléssel „kivesszük a profán világból”, és szent lesz a hely – mondta homíliájában a püspök. Hogy egészen a Jóisten közelében lehessünk, le kell oldanunk lelki saruinkat, a gondokat, kételyeinket. Azt kívánta, hogy Péterrel mondhassa el és érezze a szent hajlék népe mindig: „Uram, jó nekünk itt lennünk”. A kápolnát és a települést Szent Mihály főangyal védelmébe ajánlották. Bálint Elemér Imre polgármester üdvözölte a koncelebráló papokat, a szomszédos falvakból érkezett zarándokokat és mindazokat, akik  részesültek a sziklára épült istenháza megszentelő kegyelmében. A „Hass, alkoss, gyarapíts!” hitével építtetett istentiszteleti helyen  kifejezte: a haza mi vagyunk. A hely, ahol születtünk, összekapcsol; közösségi tudatunk, cselekedeteink  esélyt adnak a jövő időnek. Megköszönte az önkormányzatnak, Hargita Megye Tanácsának a támogatást, és az építőknek, hogy „tudásukat, hitüket, verejtéküket is ott hagyták”. A „csendes csodák” részeseinek hitben megélt éveket kívánt. Záró áldás előtt a püspök kifejezte: egy településnek  négy szent helye van: a templom, a családi otthon, az iskola és a temető. Üknyéd szíve vágya volt a templom. Maradjon szívügyük a templom, mert meleg emberi szívek teszik szent hellyé azt. „Addig templom a templom, amíg az ember szíve tud benne dobogni.”  Végül megvendégelték és ajándék szentképpel bocsátották útjukra a zarándokokat.

Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2014. szeptember 23.

Fotó: Lukácsi Lehel


Kápolnaáldás Üknyéden

Vasárnap, szeptember 21-én délután három órakor Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke kér áldást a helyi közösség első szent hajlékára. Az Oroszhegy községhez tarozó Üknyéden harminckét bejegyzett gazdaság van, kilencvenhatan életvitelszerűen állandóan ott laknak – tudtuk meg Bálint Elemér Imre polgármestertől. A szentkirályi fiatalok is sokszor megfordulnak arrafelé, és a  környékbelieknek is kedvelt helyük. Üknyéd különleges fekvésű: közepén folyik át a Határpatak, így egyik része Székelyszentkirályhoz, másik Oroszhegyhez tartozik. A közelmúltig a helyi iskolában havi két alkalommal felváltva tartottak szentmisét a két falu plébánosai. A liturgikus térből és sekrestyéből álló épületbe vizesblokkot is terveztek. A kivitelezési munkálatokat szentkirályi cég végezte. Épül az út, a hónap végén aszfaltoznak. A villamos hálózatot kivitték a kápolnához, amelyet az Oroszhegyi Önkormányzat építtetett, és átadja hosszú távra az egyháznak. A kis istenháza védőszentje Szent Mihály arkangyal lesz. A vasárnapi áldó és egyházi használatba vételi ünnep egyben az imádság hajlékának búcsúja is.

M. M., Udvarhelyi Híradó, 2014. szeptember 16.

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.