VII. Ferences Biciklitúra

Assisi Szent Ferenc két botot fogott a kezébe és „zenélt” az Úrnak, rácsodálkozott a természet minden szépségére, amelyben felismerte a Teremtő kezét, ennek adott hangot a Naphimnuszában. A környezete bolondnak nézte őt… az ő lelkületével indult útnak a VII. Ferences Biciklitúra, melynek idei mottója épp a Naphimnusz egyik sora volt: Áldott légy, Uram, és minden alkotásod!

Az augusztus 28–szeptember 2. között megrendezett kétkerekes zarándoklat Szent Ágoston püspök emléknapján bemutatott szentmisével vette hivatalosan kezdetét. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek – írta Vallomások című könyvében. Ez a mi feladatunk is, keressük őt. Erre adott alkalmat a biciklitúra, hogy felfedezzük őt magunkban, egymásban, a természetben.

A túrára beérkező jelentkezőket már szentmise előtt barátságos, vidám, kedves, segítőkész, figyelmes arcok fogadták. Ezek a jelzők végigkísértek az egész úton. Jó érzés volt, hogy a túrán nem egymás mellett „tekertünk” el, nem versenyezve hajtottunk, hanem egymásra figyelve, beszélgetve, bátorítva. Megtapasztalhattuk, hogy Istenre kell „váltani”, mert vele sokkal könnyebb. Elindultunk, hajtottunk, tekertünk és közösséggé váltunk. Ebben segített a letekert közel 300 km, mélyítették közösségi szálainkat a közös imák, a szentmisék FerBiT-módra, a reggeli közös bemelegítő gyakorlatok, a közös étkezések, a vidám beszélgetések, nevetések, éneklések, a Csángó Túrós Puliszka fesztiválon közös erővel készített puliszkánk, amely biciklis tálalásával elnyerte a Legleleményesebb díjat. És mindez azért volt lehetséges, mert az ő tenyerén gurultunk végig. Megérkezve Csíksomlyóra, egy különös érzés, gondolat fogalmazódott meg bennem: kis csapatunk már zarándoklatunk kezdetétől a Szűzanyához tartott. Ezért is énekeltük olyan szívből: „hazajöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűz Mária!”

Sokszor nevettünk a Nekem van időm refrénként visszatérő kis mondatocskán. De elgondolkodtató: az Úrnak is volt / van ideje ránk, velünk teker(t), velünk hajt(ott) és biztat(ott): Kitartás, várok rád, veled vagyok!

Ahogy gurultunk a kegytemplom felé az emelkedőn – Hipp, hipp! FerBit! kiáltásokkal –, valami hasonló öröm lett rajtunk úrrá, mint Szent Ferencen, amikor örömében két bottal zenélt az Úrnak. Mi is lelkesedéssel és hálával énekeltük a kegyszobor lábainál: Táncolva éneklek, ujjongok Jézusért, szívemben a szent örömnek nincsen gátja már. És nem zavar, hogyha ezért bolondnak néznek majd!

  Bálint Róbert

Vasárnap, szeptember 14./ 37. szám