Téma:  A SZÓRVÁNY ÉVE

Mottó: Elmenni a határokig!

 

A következő pasztorális év témája egy kifejezetten missziós terület: a szórvány. Ezért a pasztorális napokat nem egyetlen központban szervezzük, hanem a szórványrégiókban, az alábbi négy helyszínen és időpontban:

 

Szeptember 22.:          Marosvásárhely, Deus Providebit Tanulmányi Ház

Szeptember 22-23.:     Alvinc, Pongrácz Szent István Tanulmányi ház

Október 6-7.:               Sepsiszentgyörgy – Sugásfürdő

Október 8.:                  Kolozsvár, Szent Mihály plébánia

A szórványban szervezett pasztorális napok célja jobban megismerni a szórványt, az ott adódó nehézségeket és lehetőségeket. Lehetőséget adni arra, hogy a szórványban tevékenykedők elmondják gondjaikat, felleltározzák az adott realitásokat, és ők fogalmazzák meg a számukra elfogadható és járható jövőképet.

A találkozók közös munkára alapoznak. Ezért előzetesen egy tényfeltáró kérdőívet küldünk minden résztvevőnek, azzal a céllal, hogy a műhelymunka résztvevői már otthon ráhangolódjanak a beszélgetés témáira. A műhelymunka és ennek megfelelően a kérdőív is három témát jár körül: melyek azok a problémák, amelyekkel a szórványközösségek szembe találják magukat, melyek azok a tervek, amelyeket meg szeretnének valósítani, és milyen erőforrásokra támaszkodhatnak ebben a munkában.

Ebben az évben célunk közösen keresni, hogy mit kell tennünk, mit kér Isten tőlünk ott, ahol most élünk, továbbá megosztani tapasztalatainkat, örömeinket és a jövőre vonatkozó javaslatainkat. Ferenc pápa buzdítását tartsuk szem előtt: megmaradni Jézusban, megélni a keresztény hovatartozásunk örömét, elmenni a határokig!

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretne bekapcsolódni ebbe a munkába! A részvételi szándékot a gyf.pasztoralis.iroda@gmail.com email-címen kérjük jelezni szeptember 17-ig, a kiválasztott helyszín és időpont megjelölésével.

További információk találhatók a http://www.katolikhos.ro/pasztoralis honlapon.

 

 

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.