Imádságra hívják a város és a környező települések lakóit

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén első alkalommal fonnak élő rózsafüzér-imádságot a környékbeliek és a helybéliek Székelyudvarhely köré. A Mária-tisztelő imacsoportok szervezésében sorra kerülő egész napos zarándoklat a Jézus-kápolnától indul, a város templomaiban stációt tartanak. A Székely Kálvárián keresztútjárással, az Ugron-kápolnánál búcsús szentmisével zárják a zarándoknapot.

Felajánlott imádságokkal, énekszóval, templomi áhítatokkal fűzik egybe Szűz Mária születésnapján azokat a szándékokat, amelyeket a kezdeményezők megfogalmaztak. Kiemelten, hogy a kőtemplomokon kívül is hirdessék az evangélium üzenetét az istenházától
az Isten házáig. Látható módon fogják meg egymás kezét azon az úton, amelyen nap mint nap elhaladunk. Ugyanakkor a jókedvű, békés együtt imádkozás lehetőség a személyes lelki gyarapodásra, egymás megismerésére, valamint a város templomainak felkeresésére, a találkozásra: embertársainkkal és Jézussal.

„Isten, terád szomjas az én lelkem” (zsolt 62)

A fenti mottóval sorra kerülő zarándoklat egyes szakaszain személyes csatlakozással lehet részt venni – tudtuk meg Máyai  Erzsébettől. Az Élő Rózsafüzér Zarándoklatot városunk és környékünk lakóiért, a családok megmaradásáért, a békéért, az egymás  közötti kiengesztelődésért ajánlják fel. Imádkoznak Krisztus egyházáért, hitünk megerősödéséért, valamint egyházi és világi vezetőinkért, népünk erkölcsi, szellemi és hitbeli megújulásáért. A templomokban a helyi közösségekkel találkoznak, és a felelős lelkipásztorok vezetik a közös imát.

Élő rózsafüzér

2003-ban a bécsi városmissziór készülve Andreas Schätzle atya kezdeményezése alapján szervezték meg a Bécs körüli első  zarándoklatsorozatot. Az első Élő Rózsafüzér nyomán 2007-től Budapesten minden évben és több vidéki településen is megszervezik. A székelyudvarhelyi kezdeményezői kérik, vigyenek magukkal esőkabátot, túracipőt, élelmet, vizet, rózsafüzért. További információkat kérhetnek Xantus Annától a 0747-436741-es, valamint Máyai Erzsébettől a 0740-617687-es telefonszámon.

Útvonal és csatlakozási lehetőségek

Gyülekezés, indulás a Jézuskápolnától: 8.30–9
1. stáció: Barátok temploma: 9.50–10.05
2. stáció: Szent Miklós-hegyi plébániatemplom – 10.20–10.40
3. stáció: Kis Szent Teréztemplom – 11.30–11.50
4. stáció: bethlenfalvi Mária-neve templom – 12.20–12.40
5. stáció: kadicsfalvi Szent Anna és Joachim-plébániatemplom – 13.20–14.30
6. stáció: szombatfalvi Szent György-plébániatemplom – 15.20-15.30
7. stáció: Székely Kálvária 16–16.50

A zarándoklat végpontján, az Ugron-kápolnánál 17 órakor kezdődik a hálaadó Kisboldogasszony-napi búcsús szentmise.

Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2014. szeptember 2.

Fényképek: Székelyudvarhelyi Rendezvények facebook oldala

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.