A közösség újjáteremtő erejéről beszélt Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója szombaton délelőtt a Zsögödben megszervezett Erdélyi Háló Találkozón. Előadásának témája megegyezett a találkozó központi gondolatával, amely köré a hétvégi, három napos rendezvényt építették. 

Sajgó Balázs tartott előadást. A közösség Istenben való megéléséről is beszélt

Csík-, Gyergyó, Udvarhely- és Háromszékről, illetve Keresztúr-, Nyárád- és Brassó vidékéről, sőt Budapestről is érkeztek érdeklődők a hétvégi, Zsögödben megszervezett Erdélyi Háló Találkozóra, hogy közösségben élhessék meg az Istennel való kapcsolatot. A három napos találkozó központi tematikája idén a közösség újjáteremtő ereje, így a foglalkozások és előadások is ennek jegyében zajlottak. Szombaton délelőtt Szeibert András a Háló találkozók jelentőségéről és fejlődésének irányáról számolt be a szép számmal megjelent érdeklődőknek.

Egyház- és társadalomépítő mozgalom

„Huszonöt évvel ezelőtt, azért alapítottuk meg a Hálót, hogy egyház- és társadalomépítő mozgalom legyen. Úgy képzeltük el, hogy személyes kapcsolatokon keresztül bontunk le falakat, azáltal, hogy megismerkedünk egymással, hogy rácsodálkozunk egymás értékeire” – elevenítette fel Szeibert. A Kárpát-medencei Háló vezető hozzátette, ehhez elengedhetetlennek tartották találkozók szervezését – ahol könnyedén tud ismerkedni bárki –, amelyek így a Háló fő gerincét képezik. Ezek a minőségi találkozások nemcsak összehozzák a Kárpát-medencében élőket, hanem az együttlétek élményszerűsége elköteleződéseket is eredményez – tudtuk meg.

A közösség újjáteremtő ereje

Ezt követően Sajgó Balázs, nyárádszeredai plébános, a Caritas lelki igazgatója A közösség újjáteremtő ereje címmel tartott előadást. Példákkal, történetekkel színesített előadása során kifejtette, minden Istentől indul és hozzá megy vissza, így a közösség is benne kezdődik el. „Akik közösségben akarnak élni – legyen az akár vallási, akár barátai, akár egy házasság –, azok csak Istennel érhetik el” – hangsúlyozta Sajgó. Továbbá példákkal szemléltette, hogy a közösség megéléséhez elengedhetetlen, hogy az emberek közel engedjék magukhoz társukat, ugyanakkor hogy önmagukkal is tisztába legyenek, és hogy befogadják, felismerjék az őket érő pozitív impulzusokat is.

A további program

A tervek szerint szombaton délután kerül sor Lövétei Lázár Anna könyvbemutatójára, valamint Hegyi László, Magyarország kormánya egyházkapcsolatokért felelős államtitkárának előadására. Utóbbi az egyházak szerepéről a közösségépítésben címmel szól a jelenlevőkhöz, utána a politikus kötetlen beszélgetés keretében válaszol a jelenlevők kérdéseire. A találkozó három napja során ezen kívül közös imákra, kiscsoportos beszélgetésekre és szentmisékre is sor kerül.

Kömény Kamilla, Székelyhon.ro, 2014.09.06.

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.