Augusztus 27-én, Szent Mónika emléknapján az imádkozó édesanyák, a Szent Mónika-közösség tagjainak kérésére nem szakítanak meg terhességet a székelyudvarhelyi kórházban. Ezen a napon több százan kiemelten imádkoznak azokért, akiknek élete fölött dönteni készülnek; gyermekeinkért, jövőjükért, a világ gyermekeiért, az orvosokért, ápolókért. A kezdeményezők hisznek abban, hogy ha egyetlen megszületésre váró gyermeknek is kegyelmet nyernek, gazdagabb lesz népünk. Céljuk, hogy a megfogant életeket ne pusztítsák el.

Székelyudvarhelyen az első félévben a terhességek húsz százalékát megszakították

Nevezhetjük küretnek, abortusznak, magzatelhajtásnak, magzatűzésnek, a művi terhességmegszakítás a családtervezés legdrasztikusabb módszere. 

Orvos, apa, nagyapa

Szabó Sándor szülész-nőgyógyász főorvos elmondta: idén is örömmel csatlakoztak a Szent Mónika-közösség szándékához, és ezzel a nappal támogatják gyermekmegtartó imádságos törekvéseiket. Számára a szülészeten sikerélmény a hivatása: a világra jött gyermeket boldog szülők veszik körül, fényképész örökíti meg a pillanatot. Siker egy-egy életmentő műtét elvégzése is, öröm az azt követő gyógyulás. Ám semmiféle szakmai sikert, elégtételt nem jelent egy-egy abortusz elvégzése. Lelkiismereti okokra nem hivatkozhat, hivatali kötelessége. Magánrendelőben megtagadhatja.

Biztató számok

Számos biztonságos módszer ismert a nem kívánt terhesség megelőzésére. A román abortusztörvény liberális: 18 év fölött, ha a magzat nem nagyobb három hónaposnál, bárki fordulhat küretkérelemmel a szakorvosokhoz. 1990 után Romániában száz szülésre háromszáz abortusz jutott, Székelyudvarhelyen kétszáz. Napjainkra javult a helyzet, de még mindig nagyok a számmutatók. Egy éve száz szülésre ötven abortusz esett, most harmincöt-negyven. Magyarországon körülbelül ugyanez az arány, az északi országokban huszonöt-harminc. Idén az első félévben nyolcszáznégy szülés és kétszáznegyven abortusz történt.

Tragédia, trauma

Régebben 18 év volt az alsó korhatár, amikor a megesett önállóan dönthetett az abortusz mellett. Ma 16 éves kor alatt kell szülői beleegyezés. A művi beavatkozást számos ismert és kevésbé tudatosított szövődmény követheti: a legkörültekintőbben végzett abortusznál is perforálódhat a méh fala, ezer eset közül egy biztosan, száz esetből tíz begyullad, az első művi vetélést elszenvedők között száz esetből tíznek soha nem lesz gyermeke.

A család és a hit szerepe tagadhatatlan a gyermekvállalásban. Az egészségügyi nevelés sokat segíthet az abortusz megelőzésében. Székelyudvarhelyen a családtervezési kabinet szakemberei szívesen tartanak előadást, és a szakorvosok is. Hiszen minden abortusz kis tragédia, a kezdeti vívódást a beavatkozás után rendszerint zokogás, a fizikai traumát lelkiismeret-furdalás követi.

Az életért

Tankó Ágnestől, a Szent Mónika-közösség létrehívójától megtudtuk: az édesanyák védőszentje emléknapjának hetén mindazok egy célért imádkoznak, akik a megfogant életeket egyszeri, megismételhetetlen és pótolhatatlan kincsnek tekintik. Egész éves imaszándékuk az életvédelem. Szerdán este, a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban a fél hétkor kezdődő szentmisét követő szentségimádás keretében tartandó imaórájukhoz bárki csatlakozhat. Jövő pénteken a Székely Kálvárián azonos célokért ajánlják fel a keresztutat. Azt is megtudtuk: a Szent Mónika-közösség híd szeretne lenni azok között a szervezetek, intézmények között, amelyek a magzatvédelem és a bajban lévő édesanyák lelki segítségnyújtása iránt kötelezték el magukat. Hogy az anyák ne vetessék el a szívük alatt növekvő életet.

Molnár Melinda, Székelyhon.ro, 2014.08.27.

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.