A Szent István ereklyéinek átvitele tiszteletére felszentelt Bucsin-negyedi templom augusztus 20-án ünnepelte hatodik születésnapját, még harangszó nélkül. A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia az egyházmegye egyetlen egyházközsége volt, amely beharangozás nélkül ünnepelt vasárnaponként, egészen augusztus 24-ig, amikor Tamás József segédpüspök ünnepélyes keretek között megáldotta az új tornyot és a harangokat.

Keresztes Zoltán házigazda-plébános bevezető köszöntőjében örömmel utalt arra, hogy „nagyon sok jó szándékú adakozó ember adományából egy újabb álom valósult meg. Templomunk kiegészült a toronnyal és a harangokkal”. Mostanig is „megtelt templomunk imádkozó emberekkel, anélkül hogy hallották volna a harang hívó szavát. … mert engedték meghallani a belső hangot, a lelkiismeretük hangjának szavát, és indultak. Ezentúl külső hang is jelzi a hívást”.

A nagy harangot (400 kg) a németországi Ulm városa adományozta, a másik kettőt újonnan öntette az egyházközség. A középső harang (210 kg) Szent István király, míg a lélekharang Szűz Mária tiszteletére készült. A szentelési szertartás keretében ünnepi beszédet mondott Mezei János polgármester és Hargita megye tanácsának képviseletében Barti Tihamér alelnök, majd Ferenczi Attila A harangok nyelve című versét Bíró Ágota szavalta el. Az ünnepélyen a gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara énekelt. A leleplezést követően megszólaltak a harangok, először jelezve, hogy nemsokára kezdődik a vasárnapi nagymise. A püspök homíliájában a tornyok és a harangok történelmi jelentőségét, szimbolikáját és üzenetét fejtette ki. Végül Keresztes Zoltán plébános megköszönte minden önzetlen támogató áldozatát, aki anyagi vagy szellemi hozzájárulásával szebbé tette az ünnepet.

 

  Ferenczi Attila

Vasárnap, aug.31 / 35. szám

 

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.