Idén összesen hatan voltak elsőáldozók – mondja a plébános

Az ákosfalvi Szent István római katolikus templom történetét, már amennyi ismert belőle, ifj. Máté Ferenc plébános meséli el, aki 2001 óta szolgál Ákosfalván és a hozzá tartozó filiákban. A Lestyán Ferenc atya által kiadott könyvekre hivatkozva mondja, hogy az első írásos feljegyzések az ákosfalvi római katolikusokról 1497-ből maradtak fenn. Sokáig Nyárádszentbenedekre, az ottani bencések templomába jártak misékre, mert nem volt saját kápolnájuk. A marosvásárhelyi Jézus Társaság, azaz a jezsuita szerzetesek építettek egy kis kápolnát 1714-ben, 1797-ben újjáépítették azt, majd 1859–1862 között Haynald Lajos püspök építette a jelenlegi templomot. 

Szórványban a nagy református tengerben

„A szombati ünnepségen emlékezünk arra, hogy a jezsuita szerzetesek háromszáz éve építettek kápolnát az ákosfalvi római katolikusoknak, és hálát adunk azért is, hogy a római katolikusok, bár szórványban vannak, megmaradtak ezen a vidéken. Jelenleg Ákosfalván 150-en vagyunk, hozzánk tartoznak a kisgörgényi, backamadarasi, csibai, székelyvajai, kisgörgényi római katolikusok is. Idén összesen heten voltak elsőáldozók” – ismerteti az adatokat a plébános, s közben büszkén mutatja az irodája falát díszítő, az elsőáldozókat bemutató fényképeket.  – A hívek egy része beköltözött, ez érződik a közösség lelkületén is, ugyanakkor a városiasodás, az elidegenedés is egyre nagyobb teret nyer. Ma már alig tízre tehető a tiszta római katolikus családok száma, legtöbben vegyes házasságban élnek. A vasárnapi szentmisére 30-35-en jönnek el. Nagyobb ünnepeken többen vagyunk”.

Féltve őrzött kincsek

Közben megnézzük a szombatra ünnepi díszbe öltöző templomot is. A plébánostól megtudjuk, hogy amikor 1972-ben lebontásra ítélték a marosvásárhelyi ferences templomot, abból Ákosfalvára hozták a tabernákulumot, a keresztelő kutat és két szobrot. Ezt most is féltve őrzik az ákosfalvi templomban. 

„A II. világháború alatt a templomi orgonánkat a katonák tönkretették, akkor égették fel az irattárat is. Nincs harangozónk és kántorunk sem, édesanyámmal ketten takarítjuk a templomot, és gondoskodunk, hogy mindig friss virág legyen a vázában. Természetesen a szombati ünnepségre hívtunk egy hivatásos énekmestert is, valamint fellép a marosvásárhelyi Cantuale énekkar” – mondja a plébános, szeretettel beszélve a helyiekről, akiket saját bevallása szerint szeret, és megért. Otthon érzi magát ezen a vidéken, hiszen Backamadarason született, és ismeri az egész megyét.