Új plébános szolgálja a zágoni katolikus közösséget. Hölgyes Pál Zsolt vasárnap mutatkozott be a gyülekezet előtt. Zsúfolásig megtelt a templom, nemcsak katolikusok, más felekezetek tagjai is ott voltak.

A frissen kinevezett plébános harmincéves, korábban Kézdivásárhelyen és Székely­udvarhelyen teljesített segédlelkészi szolgálatot. Nagy álma valósult meg, amikor zágoni plé­bánosnak nevezték ki – mondta bemutatkozó beszédé­ben. Hosszabb időt szeretne az egyházközségben szolgálni. Dol­goz­ni akar, nemcsak a külsőségekkel, hanem a közösség belső életével, családi hangulat kialakításával kíván foglalkozni. Ki­e­melte: bevezeti a napi misézést, hétfő kivételével hétköznap este héttől, szombaton reggel fél nyolctól lesznek a szentmisék. „Addig imád­ko­zom és böjtölök, míg megszokottá válnak a napi misék” – mondta. A papolci filiában min­den második vasárnap fél tíz­kor, Kis­borosnyón minden hó­nap második vasárnapján fél kilenctől, Nagy­bo­rosnyón ugyan­aznap fél tíztől lesz szentmise.
A vasárnapi eseményen jelen volt Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Kis József polgármester is, mindketten támogatásukról biztosították az ifjú papot. Dezső Tibor Attila református lelkipásztor köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a településen lehet támogatást kapni, csak kérni kell. Az ifjú pap megszívlelte a tanácsot, és már a héten kalákára hívta a híveket, akik szép számban tettek eleget kérésének. Kitisztították a őlébánia kertjét, takarítottak a sekrestyében, templomban, már a lelkészi lak meszelésén is túl vannak.
Hölgyes Pál Zsolt Balázs Imre plébánostól vette át az egyházközséget. A volt lelkész saját kérésére vonult nyugdíjba. Szolgálata alatt sokat fejlődött a zágoni katolikus egyház, templomot, parókiát javítottak, új hittantermet, garázst, a polgármesteri hivatal hozzájárulásával a katolikus temetőben ravatalozót építettek.

 

Bokor Gábor, Háromszék, 2014. augusztus 9.

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.