Válogatás a közmédia augusztus 20-ai műsoraiból

 

A magyar államalapítás jeles napján a közmédia bőséges műsorkínálattal jelentkezik. Az ünnepi összeállításban közvetítések, vallási műsorok, filmek nyújtanak kikapcsolódást és tartalmas szórakozást.

Az ünnepi reggel hangulatát egy folklórprogram adja meg. A Legényes és verbunk címmel jelentkező műsorban a Buda Folk Band felvételei hallhatók. A népzenei összeállítás az Euroradio Rattviki Folkfesztiváljának idei hanganyagából készült. A zenei seregszemlén az együttes szép sikerrel szerepelt (Kossuth Rádió 7.08).

Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonását és a tisztavatást a megújult Kossuth térről közvetíti a közmédia. A ceremónián Hende Csaba mond beszédet (M1, Duna World, Kossuth Rádió 9.30). Áder János köztársasági elnök a délelőtt folyamán felavatja a Kossuth-szobrot; kollégáink a helyszínről jelentkeznek (Kossuth Rádió).

A római katolikus szentmisét a rákoscsabai Nepomuki Szent János főplébánia templomból közvetíti a Kossuth Rádió (11.04).

Szent Istvánt a magyar nemzet adta az egyháznak, az egyház pedig visszaadta a magyar nemzetnek – méltatja szentbeszédében első királyunk szerepét Zsombor Kálmán, sziráki címzetes prépost, nyugalmazott plébános. – Egyéniségében összefonódik a szent és a magyar. Istentől rendelt vezér ő, aki népének útját a lángelme éleslátásával jelölte ki hosszú évszázadokra a nemzetek között.”

Délidőben kellemes szórakozást nyújt a Leányvásár című magyar film. Az 1943-ban készült mozi alapjául Jacobi Viktor operettje szolgál. A néphagyományba illeszkedő szerelmi történetet olyan kiváló színészek vitték sikerre, mint Latabár Kálmán, Sárdy János és Szeleczky Zita (Duna 13.15).

Maradjunk még az operett-feldolgozásnál! A Szaffi című magyar rajzfilm Jókai Mór Cigánybáró című művéből készült. Dargay Attila alkotását Johann Strauss zenéje színesíti; az elszegényedett földesúr és a kis cigánylány meséje kicsiknek és nagyoknak is felhőtlen szórakozást biztosít (M1 13.45).

A „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” református műsor vendége Hidán Csaba régész, történész. A Károli Gáspár Egyetem adjunktusát – fegyvertörténeti munkásságáért – egy éve, Szent István ünnepén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel jutalmazták. A félórában Fekete Ágnes szerkesztő-műsorvezető az aratás utáni új kenyérről is megemlékezik (Kossuth Rádió 14.30).

A Szent István Bazilika előtti térről közvetíti a közmédia a Szent István napi ünnepi szentmisét és a Szent Jobb-körmenetet is. A szentmisét dr. Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelenlévő tagjaival celebrálja, szentbeszédet mond Orosch János nagyszombati érsek (M1, Duna 17.55).

Erkel Ferenc István király című operája Visegrádon játszódik, s az első magyar király utolsó éveit jeleníti meg. A mű körül korábban időről-időre fellángoltak a viták; a négyfelvonásos zenedráma az elmúlt évtizedben nyerte el méltó helyét a magyar zeneirodalomban. A címszerepet a Magyar Állami Operaház művésze, Gurbán János alakítja, a MÁV Szimfonikus Zenekart Csányi Valéria vezényli (Bartók Rádió 20.35).

A jeles nap méltó befejezéseként a nézők a Nemzeti Színház előadását láthatják. Az a szép fényes nap című színművét Szabó Magda Vajk megkeresztelésének szenteli. E nevezetes eseménnyel a magyarság is fontos lépést tesz a nemzetté fejlődés felé (M1 0.35).

 

* Moldvai csángó eredetű népdal

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.