„Gyakran elfelejtjük a nagyszülőket, és elfelejtjük, micsoda gazdagság forrásozik a gyökerek megőrzéséből és továbbadásából. Emiatt úgy döntöttem, hogy bevezetem a nagyszülők és idősek világnapját, amelyet minden évben július negyedik vasárnapján fogunk tartani az egész Egyházban, közel Szent Joachimnak és Szent Annának, Jézus «nagyszüleinek» emléknapjához.” Ferenc pápa e szavakkal jelentette be 2021-ben a Nagyszülők és idősek világnapjának bevezetését, amelynek megünneplésére idén július 23-án, vasárnap kerül sor.

A Világiak, Család és Élet Dikasztériuma közzétette az idei témát, amelyet a Szentatya Lukács evangéliumából választott: „Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad” (Lk 1,50). Ez a mottó kapcsolódik a néhány nappal később, Lisszabonban megrendezésre kerülő Ifjúsági Világtalálkozó (augusztus 1-6.) témájához: „Mária felkelt, és sietve útnak indult” (Lk 1,39). A fiatal Szűzanya elindul, hogy meglátogassa idős rokonát, Erzsébetet és a Magnificat-ban a fiatalok és idősek közötti szövetség erejét hirdeti.

Isten éltessen minden nagyszülőt és időst!

(részlet a 2023/V. érseki körlevélből)

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.