Idén immár másodjára kerül sor a Szentatya által bevezetett „Nagyszülők és idősek világnapja” megünneplésére, amelyet 2022. július 24-én tartunk. A megemlékezés mottója a 92. zsoltár verse „még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek” (15. v).

Ferenc pápa szavaival buzdítok mindenkit, hogy ezt a világnapot figyelmesen, odaadóan és kellő komolysággal ünnepeljük meg: „Íme tehát a Nagyszülők és Idősek Világnapja jó alkalom arra, hogy ismét örömmel mondjuk, hogy az Egyház együtt akar ünnepelni azokkal, akiket az Úr – ahogy a Biblia mondja – «napokkal betöltötte». Ünnepeljük meg hát együtt! Felszólítalak titeket, hogy hirdessétek meg ezt a Világnapot egyházközségeitekben és közösségeitekben; keressétek fel a legelhagyatottabb időseket, házukban vagy azokban az otthonokban, ahol laknak. Tegyük úgy, hogy ezt a napot senki se élje meg magányban. Ha van valaki, akire várhatunk, megváltoztathatja a napok menetét azoknál, akik már semmi jót sem várnak a jövőtől; és egy első találkozásból is új barátság születhet. A magányos idősek látogatása korunknak az egyik irgalmassági cselekedete!

2022. május 30-án a Szentatya elfogadta Kevin Joseph Farrell bíboros, „A Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma” prefektusának kérését és engedélyezte a világnapra a teljes búcsú elnyerésének lehetőségét. Teljes búcsút azok nyerhetnek, akik megfelelő időt fordítanak arra, hogy személyesen vagy virtuálisan (a tömegtájékoztatás eszközeivel), felkeressék idős felebarátaikat, akik szükséget szenvednek vagy bajban vannak (mint a betegek, az elhagyatottak, a mozgáskorlátozottak és ezekhez hasonlóak). Hasonlóképpen teljes búcsút nyerhetnek az idős betegek és mindenki, aki súlyos okból nem hagyhatja el a saját házát, feltéve, hogy nem ragaszkodnak semmiféle bűnhöz és szándékukban áll teljesíteni, amint lehetőségük lesz, a három szokásos feltételt, ha lélekben csatlakoznak a Világnap szent ünnepléséhez, felajánlják imáikat, saját életük fájdalmait és szenvedéseit az Irgalmas Istennek, elsősorban akkor, amikor a tömegtájékoztatási eszközök a Szentatya szavait és a különböző ünnepléseket közvetítik.

(részlet a 2022/VI. érseki körlevélből)

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.