ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

Tamás József nyugalmazott segédpüspök gondolatai

December 26., vasárnap, Szent család ünnepe
A bűnbeeséssel a Gonosz betört emberi világunkba. Rontása sokféleképpen mutatkozik életünkben. Rontásának nyomait a családi élettel kapcsolatosan is tapasztaljuk. Napjainkban rontása még jobban rányomja bélyegét Isten ezen elgondolására. Találóan fejezi ki Georges Bernanos francia író egyik regényének a címe az idevonatkozó tényt: „A sátán árnyékában”. Az Isten által elképzelt házasság és családi élet a Sátán uralma alá került, ezért egyre kevesebb a szentségi házasság és a hűségben megélt családi élet, de annál több a polgári házasság, az élettársi kapcsolat, az egynemű párok házasként való együttélése.
A Sátán árnyékában igazából nem a házasság intézménye került válságba, hanem maga az ember, aki eltávolodott Istentől, aki nem akarja tiszteletben tartani Isten rá vonatkozó elgondolását.
A család éve, amelyet meghirdetett a szentatya, a gyökerekhez szeretné visszavezetni az emberiséget, hogy a család az legyen, aminek lennie kellene. A szent család legyen támogatónk és segítőnk, hogy népünknek sok szent családja legyen.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.