Majdnem minden katolikus templomban Jézus Krisztus szenvedéstörténetét – Pilátus ítéletétől kezdve a Golgota és Sírbatétel jelenetéig – tizennégy stációból álló ábrázolások jelenítik meg. A gyulafehérvári székesegyházban mindeddig csak egy ideiglenes, a nagyböjti időszakra elhelyezett sorozat volt látható. Az ősi, történelmi környezethez méltó, művészi kivitelezésű, a hívek és zarándokok imagyakorlatát segítő állandó keresztút elhelyezése hosszú évek óta megfogalmazott igény. Az egyedi keresztút tervezésére és kivitelezésére, a több felkért művész közül, 2019-ben Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművészt bízta meg az Érsekség.

A koncepció alapján először minden egyes keresztúti állomáshoz az 1:1 méretarányos rajz készült el. A rajz alapján előbb 74 x 45 cm méretben gipszbe formázza a művész a dombormű mintáját. A gipszminta alapul szolgál a bronzba öntésnél. A kiöntött formát a művész még csiszolja, patinázza, és a kész 74 x 45 cm nagyságú, áttetsző formájú domborművek a székesegyház oszlopain kapnak helyet. A koncepcióban a művész törekedett arra, hogy a domborművek a középkori székesegyház környezetéhez és jellegéhez igazodjanak, valamint arra is, hogy a kortárs megfogalmazás mellett a domborművek témája felismerhető legyen. Főként a keresztutat imádkozó hívek részére lényeges, hogy az egyes képek a megszokott tematikát kövessék. Ugyanakkor a művésznek sikerült a hagyományos ábrázolási sémát ötvöznie a kortárs művészi megfogalmazással.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően a művészi kivitelezésű keresztút készítése folytatódhatott 2020-ban is. A stációképek, bronzból tervezett domborművek művészi koncepciója, minden egyes stációkép rajza, valamint egy bronzdombormű teljes kivitelezése valósult meg a MKO-KP-1-2020/1-000686 azonosítószámú támogatási keretből.

Egyelőre csak az első dombormű kivitelezése valósulhatott meg a rendelkezésre álló anyagi támogatásnak köszönhetően.
A híveket és a székesegyházba zarándoklókat elmélkedésben, lelki elmélyülésben segítő egyedi tervezésű és kivitelezett keresztút nem lesz sokszorosítva.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.