Életének 76., papságának 51. évében szentségekkel ellátva az örökkévalóságba költözött Virág László szentszéki tanácsos, nyugalmazott plébános. Temetése Csíkszentsimonban lesz október 2-án, szombaton délután 2 órakor a helyi temető kápolnájából.

Virág László 1946. április 21-én született Csíkszentsimonban. Középiskolai és teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte 1960. és 1970. között. 1970. április 5-én Gyulafehérváron szentelte pappá Márton Áron püspök.

Papi szolgálatát Zetelakán kezdte 1970-ben, 1972-től szászrégeni káplán, 1975-től Uzonban plébános. 1978-tól 1991-ig Kézdikővár-Szárazpatakon plébános, ezt követően Csíkdelnére helyezték, ahol 2000-ig szolgált. 2000-től Lemhényben volt plébános, 2004-től Székelyudvarhelyen a Pastor Bonus Papi Öregotthonban volt nyugállományban, ezt követően 2007-től 2012-ig Kászonújfaluban plébános, majd onnan vonult nyugalomba, Csíkszeredát választva nyugdíjas évei helyszínéül.

A jó Isten jutalmazza meg az örök boldogsággal!

Az aranymiséje alkalmából vele készült interjúnkkal emlékezünk rá, amelyben így vallott hivatásáról: „Hála legyen az Úrnak, hogy sok embert tudtam papi életem folyamán Istenhez vezetni a szentségek által.” Az interjút itt olvashatják:

Az imádságnak nagy hatása van | RomKat.ro

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.