Boldog Carlo Acutis nagy példa az ifjúság számára: rövid élete alatt arra törekedett, hogy mindennapjainak középpontjába Jézus Krisztust állítsa. Számunkra is ez a küldetés, a fiataloknak megmutatni Krisztust, illetve hozzá vezetni őket. 2020-ban a Főegyházmegyei Ifjúsági Irodánk éves terve átíródott a világjárvány miatt, de programjainkat megvalósítottuk.

Örömmel tekintünk vissza az elmúlt évre, a sok nehézség ellenére ugyan online formában, de megtartottuk a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót. Képzéseinket (TSZ) sikerült úgy megszervezni, hogy a fiatalok értéket kaptak. Köszönet a paptestvéreknek, hogy stratégia-tervezésünkben észrevételekkel támogattak, iránymutatással segítettek. Sikerült megtartani szeptemberben a Nézőpont elnevezésű KeresztényNyári Szabadegyetemet, 20 és 35 év közötti fiataloknak, most már másodszor. Resurrexit programunk „házhoz ment”, néhány plébániát felkeresve erősítettük a zenélni szerető fiatalokat. Online formában több olyan kisebb programunk volt, ami esély és lehetőség volt a fiataloknak, hogy Krisztushoz közelebb kerüljenek.

Megújult honlapunk www.fif.ma ebben tükör. Tevékenységeink anyagi támogatásához a 2020-ban megtartott főegyházmegyei gyűjtés (illetve a korábbi években megtartott, de a tavalyi évben elküldött) 64.483 lej összeggel járult hozzá.

Hálásan köszönve minden plébánia eddigi támogatását, a Főegyházmegyei Ifjúságpasztoráció (FIF) újbóli támogatására tartunk gyűjtést 2021. február 14-én, évközi 6. vasárnapon. A begyűlt adományokat juttassák el szokásos módon a Főesperesi Hivatalokba március 15-ig, hogy onnan összesítve utalhassák át a FIF számlájára.

Bankszámlánk elérhetősége:

OFICIUL ROMANO CATOLIC ARHIDIOCEZAN PENTRU TINERET ALBA IULIA

Sediul: Miercurea Ciuc, Str. Petőfi Sándor, nr. 55, Judetul Harghita

CUI 14282521

Cod IBAN: RO18 RNCB 0053 0486 1120 0001 – RON

Adományaikat előre is köszönjük!

(részlet a 2021/II. érseki körlevélből)

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.