A Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal közli papjaival és a hívekkel, hogy kedden (szept. 8.), dr. Kovács Gergely érsek urat magas lázzal és rossz közérzettel kórházba szállították.

Kovács Gergely érsek • Fotó: Dezső László

Egészségi állapota a püspökszentelés óta (aug. 29) csak romlott. Kezdetben a hűlés tünetei mutatkoztak nála, ezért azonnal kapcsolatba lépett háziorvosával és segítségét kérte. Szeptember 8-ig, keddig, elkülönülve volt a szobájában követve egészségi állapotát és hogy ne veszélyeztesse a környezetében élők és dolgozók egészségét. A hűlésre alkalmazott kezelés nem hozta meg a várt eredményt, maradt a magas láz, száraz köhögés, fejfájás és a rossz közérzet. Az elvégzett Covid 19 teszt eredménye pozitív lett.

Szeptember 11-én Kovács Gergely gyulafehérvári érseket továbbra is kórházban ápolják koronavírus-fertőzéssel Gyulafehérváron, a főpásztor állapota jelenleg stabil, a kórházi kezelés folytatása azonban továbbra is szükséges.

Az érsekség elöljárói kapcsolatban vannak az érsekkel, a főpásztor gyógyulása és a főegyházmegyei központ munkájának folytatása érdekében azt kérjük, hogy a papok és hívek elsősorban imával támogassák az egyházmegyét és a főpásztort, a személyes érdeklődést ezekben a napokban mellőzve. Most az imádság, a munka és a biztonsági előírások pontos megtartásának ideje van. Nagyon fontos lenne, hogy a papok, együttműködve az egyházi munkatársakkal, az egyháztanácsok tagjaival továbbra is felelős magatartást tanúsítsanak és figyeljenek oda a járványügyi egyházi előírásokra.

A Főegyházmegyei Hatóság legutóbb közel három hónapja rendelkezett a járványhelyzet idején érvényes szabályokról, amelyek szerint:

– a templomban bemutatott szentmiséken kötelező a védőmaszk viselése a hívek számára;

– a templom bejáratánál elhelyezett fertőtlenítő szerek használata kötelező minden templomba látogató számára;

– a templomban tartsák meg a személyek közötti két méter távolságot, szabadtérben a másfél métert, kivételt képeznek ez alól az egy háztartásban élő személyek;

– a járvány megszűnéséig szentmiséken mellőzni kell a kézfogást, valamint a nyelvre történő áldoztatást, a gyermekek és az áldást kérők esetében a homlokra történő keresztrajzolást.

Az intézkedések teljes terjedelemben olvasható ITT.

Az egyházmegye papjainak kezdeményezésére szeptember 10-étől kezdődően minden este 8 órától közös rózsafüzér imádkozására hívják a papokat és híveket, amelybe online közvetítés formájában a www.templom.ro oldalon lehet bekapcsolódni.

romkat.ro

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.