Immár kilencedik alkalommal szerveznek megemlékezést Márton Áron püspök tiszteletére Csíkszentdomokoson, amelyet idén Áron püspök születésnapján, augusztus 28-án, pénteken tartanak.

A megemlékező szentmise 10 órától kezdődik a csíkszentdomokosi templomban vagy templomkertben (a jelentkező számától függően), szentbeszédet mond Exc. Kovács Gergely érsek. A szentmisét követően ugyanitt elhangzik egy előadás: Mons. Marton József:  Márton Áron küzdelme Dél-Erdélyben 1940-1945 között.

Az előadás keretében a közönség hallhat két, eddig nyomtatásban meg nem jelent verset a Bárd Oszkártól (1893-1942).

A megemlékezés egy online előadással is kiegészül: a megemlékezés napján a martonaronmuzeum.ro honlapon, illetve a közösségi médiában közvetítik Marosán Csaba színművész  EMBERKATEDRÁLIS - Főhajtás Isten szolgája Márton Áron emléke élőtt című előadását.

A megemlékezést követően lehetőség lesz a Márton Áron Múzeum megtekintésére.

A járványhelyzet megkövetelte intézkedések miatt a részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges az alábbi elérhetőségek egyikén:

(+4)0751 523114 (Bodó Andrea)
(+4)0741 484 716 (Lázár Csilla)
martonaronmuzeum@martonaronmuzeum.ro

 

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.