"Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét,

de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete?" (1Ján 3,17)

Isten törvényének két hatalmas elve, hogy szeressük Istent mindenekfelett, s embertársainkat is önzetlenül. Ezekből nő ki minden további parancsolat.

Krisztus életét az áldozathozatal, a lemondás, az önzetlenség és magáról megfeledkező jótékonyság jellemezte. Akik az üdvösségre törekszenek, azoktól elvárja, hogy kövessék példáját.

Akik igyekeznek embertársaiknak jót tenni – amennyire csak lehetséges –, s éreztetik velük, hogy valóban érdeklődnek irántuk, azok nemcsak az emberi élet gondjait enyhítik, hanem egyidejűleg saját lelki és testi egészségüket is előmozdítják. A jó cselekedet áldás az adakozónak és az elfogadónak egyaránt. Ha mások iránt érdeklődve megfeledkezünk önmagunkról, ezzel máris legyőzhetjük gyengeségünket. A jóakaratú, jótékony emberek arcáról derű sugárzik, és vonásaik elárulják emelkedett lelkiségüket. Az az ember, akit önérdek nélküli, folyamatos jótékonyság késztet, részese az isteni természetnek, mert elkerülte a romlottságot, amely a kívánságban van jelen e világon. Aki a nélkülözőknek ad, mások áldására van, de maga is nagyobb mértékben áldást nyer.

A bőkezűség lelkülete a menny lelkülete. A kereszt hirdeti Krisztus önfeláldozó szeretetét, aki az ember megmentéséért odaadott mindent, amije volt, azután önmagát is odaadta. Krisztus keresztje kiváltja az Üdvözítő minden követőjének jótékonyságát. A keresztény élet igazi gyümölcse cselekvő jótékonyságban, szeretetben és jótettekben nyilvánul meg.

Mindezek egyéni felelősséget és erőfeszítést, valamint személyes áldozatot követelnek az embertől.

Az elmúlt év számtalan történése is bebizonyította Isten gondviselő jóságát, amiért naponta hálával adózunk.

Hálás köszönetemet szeretném kifejezni főegyházmegyénkben tevékenykedő Paptestvéreimnek és azoknak a szerzeteseknek és szerzetes nővéreknek, imájukkal és áldozatos munkájukkal Istent és az lelkek üdvét szolgálják.

Köszönet illeti azokat a munkatársakat, akik odaadással és szakmai tudással hozzájárultak ahhoz, hogy az egyházi vagy egyházközeli szervezetek jól működjenek.

Szívből jövő köszönetemet fejezem ki főegyházmegyénk hűséges és jóságos híveinek a sok imáért és nagylelkű adományokért, amelyekkel egyházi szervezeteinket támogat-ták, hozzájárulva ezáltal közösségeink anyagi és lelki gyarapodásához.

Kiemelt köszönetet illeti a Magyar Kormányt a támogatásokért, amelyekkel egyházi intézményeinket, templomainkat, iskoláinkat, óvodáinkat az elmúlt esztendőben is felkarolták. Hála nekik azért a jelentős erkölcsi és anyagi támogatásért, amit Ferenc Szentatya csíksomlyói látogatása kapcsán is nyújtottak.

Őszinte köszönet illeti a Román Kormány keretében működő Vallásügyi Államtitkárságot, az államsegélyekért, a templomok felújítására biztosított támogatásokért, valamint a pápalátogatás sikeres megszervezéséhez nyújtott jelentős anyagi juttatásért.

Köszönetet mondok továbbá a megyei önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok vezetőinek, hogy templomainkat, egyházi intézményeinket, iskoláinkat az elmúlt évben is nagylelkűen támogatták.

Köszönetnyilvánításunk mellett néhány adattal is szeretnénk szolgálni – a teljesség igénye nélkül – a 2019-es esztendőből:

2019

Lej

Külföldi szervektől pályázatokra

171 417

Magyar Kormánytól

Vallásügyi Titkárság, BGA

637 980

Román államtól

Vallásügyi Titkárság

Fizetésekre

24 638 294

Pályázatok plébániáknak, Pápalátogatás

3 518 000

Megyei Tanácsok

Pályázatok plébániáknak

3 042 300

Plébániáktól

3 171 673

Más forrásokból

kamat, szponszorizálás 

345 079

gazdasági tevékenység 

1 079 381

kiadványok 

67 858

Összesen:

36 671 982

Az óesztendő utolsó napján, fogadják szívből jövő köszönetemet, a 2019-es esztendő minden támogatásáért a lelkiekért és anyagiakért egyaránt, kérve a betlehemi Gyermek áldását családjaikra és mindennapjaikra, az újesztendő célkitűzéseire és fáradozásaira egyaránt.

            Köszönettel és imádságos szeretettel küldöm áldásomat –

Gyulafehérvár, 2019. december 31.

†György s.k.

nyugalmazott érsek,

apostoli kormányzó

(részlet a 2020/I. körlevélből)

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.