A 2019-es esztendő kimagasló eseménye volt Ferenc pápa romániai látogatása. A Szentatya – a családokhoz intézett üzenetében – ezt mondta: „Kedves családok, ti egyben Isten családjának képe is vagytok, ahogy Ő átkarolja gyermekeit. A fiatalokat, a házaspárokat, az időseket, a megszentelt élet képviselőit, papokat, mindnyájunkat, különböző régiókból és hagyományokból származókat. A Szentlélek hív ebbe a családba, és segít, hogy felfedezzük az együtt létezés szépségét, hogy találkozni tudjunk és mindnyájan együtt járjunk az úton. Mindenki saját nyelvével és sajátos hagyományával, de mind annak boldog tudatában, hogy testvérek vagyunk az Úrban” (Ferenc pápa beszéde, Jászvásár, 2019. június 1-jén).

A családegyház víziója Erdélyben mindig több volt, mint egy költői kép. Nálunk is hagyománya és hétköznapjainkat formáló ereje van mindannak, amit Főegyházmegyénk földjén a szép, tisztes, példaszerű családjaink, közösségeink képviselnek falvakon és városokban egyaránt. Az is igaz, hogy korunk beteg gondolatai közénk hatolnak és tömegesen távolítják el családjaink tagjait egymástól. A nehéz napi munka, a folytonos küzdelem, az idegenség, amibe a kenyérkereset űzi őket, kikezdi a családias érzést.

A házasság szentségére épülő keresztény családeszményt szolgálja Főegyházmegyénkben a Pasztorális Bizottság család-munkacsoportja. Munkájuk tervszerű: folytonos és következetes erősítése a házastársi kapcsolatoknak, a gyermek szülei iránti kapcsolatának, a szülők gyermekei iránti szeretetének, s emellett lelki gondozás és támogatás, családi életre nevelés, népnevelés...

Családpasztorációs honlapunk, a
www.csalad.ro
oldalunk ezekről számol be.

Ezúttal köszönetet mondok a lelkipásztoroknak és plébániai közösségeknek, hogy támogatták Főegyházmegyénk családpasztorációját. Előző évben a Szent Család Vasárnapjára meghirdetett gyűjtésből 52.470 lej jött be. Ez az összeg a 2019-es év költségeink 23 százalékát fedezte. Köszönet az adományokért!

A főegyházmegyei családpasztoráció újbóli támogatására tartunk gyűjtést 2019. december 29-én, Szent Család Vasárnapján. A bejött adományokat a főesperesi központokban szeretnénk összesíteni vagy egyenesen a Családirodának is utalható 2020. február 7-ig.

Adataink:
OFICIUL PASTORAL ARHIDIECEZAN PENTRU FAMILII
540053–Târgu-Mureş, P-ţa, Trandafirilor, Nr.61
Tel: 0742-139.380, Fax: 0365–414–187;
Cod fiscal: 27225935. COD IBAN: R048 RNCB 0193 1174 7099 0001
Web: www.csalad.ro – Email: iroda@csalad.ro

(részelt a X./2019. érseki körlevélből)

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.