Csíkszeredában rendezték meg a Magyar Nyelvű Római Katolikus Hittanverseny országos szakaszát, amelyre 82 diák jutott tovább. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéből 66, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéből pedig 16 diák vett részt a versenyen. A római katolikus vallás tantárgyverseny az idéntől lett a minisztérium által elismert rendezvény, de már 16 éve szervezik meg a VII–XII-es diákok számára. Azzal, hogy a verseny bekerült a tantárgyversenyek naptárába, azt eredményezi, hogy a résztvevők hivatalosan elismert bizonylatot és oklevelet kaptak, mely pontokat jelenthet az egyetemi felvételin és a tanárok portfóliójában.

 

Az április 28–30. között megszervezett verseny házigazdája a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium volt. A megnyitó szentmisét és a versenyt a gimnázium kápolnájában tartották, míg a szállást és étkezést a kollégiumban biztosították.

A megnyitón többek között részt vett Görbe Péter a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője és Lászlófy Pál a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, valamint Darvas-Kozma József esperes-plébános is. A szentmisében Tamás József segédpüspök hangsúlyozta, hogy a legszebb tanúságtétel a szépen megélt keresztény élet. Holló László egyetemi tanár, a versenybizottság elnöke a megnyitón lelkesítette a diákokat: „Kedves olimpikonok! Ti lehettek a tanúi annak, hogy egyfelől az imádság és másfelől a teológia mint tudomány, kéz a kézben jár.”

A megmérettetés pénteken tíz órától kezdődött. A dolgozatok megírása előtt és után a résztvevő diákok és a kísérő tanáraik tartalmas programokon vehettek részt. Pénteken délután a diákok Csíksomlyóra zarándokoltak, hogy bemenve Az irgalmasság kapuján, teljes búcsút nyerjenek. A programban volt táncház és városlátogatás is.

Az értékelés alapján az alábbi eredmények születtek:

VII. osztály

I. díj: Kinczel Irisz (Kálmándi Általános Iskola), II. díj: Antal Balázs (Petőfi Sándor Iskolaközpont, Csíkdánfalva), III. díj: Balla Boglárka (Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola, Gyimesközéplok).

VIII. osztály

I. díj: Légrádi Zsófia (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly), II. díj: Opra Júlia (Márton Áron Általános Iskola, Csíkszentdomokos), III. díj: Bodor Bernadett (Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola, Gyimesközéplok).

IX. osztály (világi)

I. díj: Babtan-Varga Teodóra (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár), II. díj: Fűzi Botond (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely), III. díj: Katona Hunor (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár).

IX. osztály (teológiai)

I. díj: Szabó Alexandra (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely), II. díj: Hajnal Rita (Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum, Gyimesfelsőlok), III. díj: Ferencz Fülöp Hunor (Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum, Gyulafehérvár).

X. osztály (világi)

I. díj: Linzenbold Evelin (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, Szatmárnémeti), II. díj: Biró Boglárka (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), III. díj: András Ákos (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda).

X. osztály (teológiai)

I. díj: Kopacz Róbert (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda), II. díj: Hodor Márk (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely), III. díj: Kovács Bernadett (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely).

XI. osztály (világi)

I. díj: Lázár Szabolcs (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely), II. díj: Sándor Zsófia (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti), III. díj: Menzák Eszter (Nagykárolyi Elméleti Líceum).

XI. osztály (teológiai)

I. díj: Szabó Blanka (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely), II. díj: Szabó Petra (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly), III. díj: Ferencz Egon József (Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum, Gyulafehérvár).

XII. osztály (világi)

I. díj: Csiszer Katalin (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda), II. díj: Walcz Beatrix (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy), III. díj: Tunyogi György (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár).

XII. osztály (teológiai)

I. díj: Illés Enikő (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely), II. díj: Kozma Dalma (Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyergyószentmiklós), III. díj: Sólyom László (Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum, Gyulafehérvár).

A szombati eredményhirdetésen és díjkiosztón a résztvevők, a szervezők és a felkészítő tanárok is kaptak elismerő oklevelet és könyvet. A versenynek sok lelkes szervezője és támogatója volt, hosszú az adományozók listája, ami arról tanúskodik, hogy a jó érdekében újra összefogtak a jó akaratú emberek. A díjátadón átadták a Vasárnap és a Keresztény Szó különdíját, melyet Nagy Emese VIII. osztályos (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó) és Kozma Dalma XII. teológiai osztályos tanuló (Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyergyószentmiklós) kapott. A rendezvényt támogatta: a  Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, a Szatmári Római Katolikus Püspökség, Hargita Megye Tanfelügyelősége, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium,  az Alutus Nyomda, a BBTE Római Katolikus Teológia Kara, Benedek Ramóna, Bodó Márta, a Corvina Könyvesház, a Csíki Trans Közszállítási Vállalat, a Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda Város Önkormányzata, a Gutenberg Könyvkiadó, a Márton Áron Múzeum, Molnár Melinda, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, a Székelyföld Szerkesztősége, a Szent Kereszt Főplébánia, a Tipographic Nyomda, Urbán Erik OFM, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, a Vasárnap Katolikus Hetilap és Verbum Keresztény Kulturális Egyesület.

A bizottság tagjai bebizonyították, hogy nap mint nap eleget tesznek a hivatásuknak és munkájukat lelkiismeretesen végzik, szem előtt tartva Áron püspök örök érvényű kijelentését: „Akik őrhelyen állanak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve”.

Kalamár Mária hitoktató
Vasárnap
Fotók: Iochom Zsolt 
 

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.