A csíksomlyói pünkösdi búcsúra zarándokolónak nem kell bemutatni Márton Áront, és úgy gondolom, hogy magyar ajkú ember számára – legyen bármilyen vallású – nem ismeretlen nagy székely püspökünk neve, még ha nem is mindenki ismeri behatóan személyét, életét. Márton Áron megítéléséhez nincs szükség távlatokra: nagy püspökünk már életében szimbólummá vált. A püspöki címerében szereplő fenyő töretlen délcegségével állt „rendületlenül” élete végéig a vártán: joggal tarthatták igazodó és viszonyítási pontnak kortársai, s ismerhették el nagyságát még az ellenfelek is. Szavainak gerinces élete adott hitelességet.
Imádkozunk érte
„Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük”, imádkozzuk már több, mint két évtizede, és jogos ez a szívek mélyéről fakadó fohász, hiszen annak a meggyőződésünknek adunk hangot általa, hogy nagy püspökünk szent. Ezért is kéri azt a gyulafehérvári főegyházmegye főpásztora a Szentatyától, mintegy híveinek az óhaját tolmácsolva, hogy boldoggá s majd szentté avassa, vagyis annak ünnepélyes kijelentését, hogy Márton Áron Isten színelátására jutott. A kommunista diktatúra korszakában nem volt lehetőség a kérés hivatalos megfogalmazására, de önmagáért beszél az a tény, hogy a politikai változás utáni legelső kezdeményezések egyike az az 1990. január 5-én keltezett dokumentum, amellyel a gyulafehérvári székeskáptalan megteszi az első lépést a boldoggá és szentté avatási eljárás elkezdése felé.
„Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük”, imádkozzuk, de nagyon fontos annak a tudatosítása, hogy imádságunkban a hangsúlynak nem csak ezen a kérésen kell lennie, hanem az ima folytatásában megfogalmazottakon is: „tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára.” A két kérést nem lehet és nem szabad szétválasztani: miért lenne jó az nekünk, ha a szentek közössége egy újabb taggal bővül hivatalosan, de mindannyiunk életére, hitére, hitéletére ez semmilyen hatással nincs?
Egy közülünk
A szentté avatás nem egy puszta jogi eljárás, nem az Egyház vagy a Szentszék belső ügye. Valójában mindannyiunk, minden katolikus hívő ügyéről van szó: a mi ügyünk, mert Márton Áron a mi szentünk. A miénk: székelyeké, erdélyieké, magyaroké és minden katolikusé. Püspöksége világító fáklya volt mindenki számára – nemre, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül –, de „nekünk azonfelül érezhető, látható, biztos vezető kéz”, ahogy utóda, Jakab Antal püspök fogalmazott a temetési beszédben.
Márton Áron számunkra nem az út szélén álló irányjelző tábla, nem az utat fentről a magasból mutató üstökös; Márton Áron egy közülünk. Márton Áron a miénk, mi meg közösségben kívánunk lenni vele. Ezért kérjük, hogy a boldoggá avatás révén az Egyház engedélyezze az ő hivatalos és nyilvános tiszteletét a főegyházmegye számára, majd pedig a szentté avatás során azt az egész Egyház számára rendelje el.
Nagyon komoly kettős kérésről van szó, ami ugyanennyire komoly kérdést vet fel: miért fontos nekünk az, hogy az általunk szentéletűnek tudott Márton Áront nyilvánosan is tisztelhessük, sőt a világ szemében is szentté váljon? A szent nem puszta hős, aki életét adja egy nemes eszméért. Igen, egy közülünk, és mégis több s más: közülünk való, de tőlünk fényesen különbözik, „mert a példa fényét nem a forrás adja / hanem a kegyelem” (Bajor Andor). Márton Áron Istenbe vetett nagy bizalmát és azt a lelki nyugalmát, amellyel életének rendkívül nehéz időszakait vállalta, II. János Pál pápa nyilvánosan méltatta az 1980. október 1-i általános kihallgatáson, miután előző nap megkapta halálhírét.
Méltók vagyunk rá?
Milyen változást hozhat Márton Áron boldoggá és szentté avatása a saját életünkben? Mert igazából ez a kérdés! A boldogok és szentek ugyanolyanok emberek, mint mi, közöttünk éltek. Ugyanakkor már egy új világhoz tartoznak, elővételezik azt, ami ránk is vár, az örök életet. A szentek Isten kegyelméből és saját erőfeszítéseik által példát mutatnak a sírig tartó szeretet boldogságára. A szentek még nagyon nehéz körülmények között is állandó belső derűben élnek – ahogy Márton Áron is –, és ez nem marad hatás nélkül környezetükre. Egyrészt életpéldájuk vonzó és lelkesítő mindannyiunk számára, másrészt közbenjárásukkal segítenek bennünket mindennapjainkban. A szentek tiszteletének éppen ez a leglényegesebb vonása: egy közösséget alkotunk velük, együtt munkáljuk, együtt várjuk és reméljük a csak Istenben elérhető örök boldogságunkat.
Íme, itt van Márton Áron szentté avatása kérésének lényege és középpontja! Ha valóban azt szeretnénk, hogy mielőbb a szentek között tisztelhessük, akkor épp ennyire akarnunk kell azt is, hogy tanítása és élete számunkra ne csak követendő, hanem ténylegesen követett példa legyen.
Kérdezzük meg magunktól és válaszoljuk őszintén: valóban fel akarjuk vállalni az ő hagyatékát? Márton Áron nagyszerű személyéhez közelebb kerülhetünk tárgyi emlékein keresztül: meglátogattuk-e a gyulafehérvári emlékszobát, a csíkszentdomokosi múzeumot, a gyergyószentmiklósi állandó kiállítást? Fontos, hogy hagyatékát szakemberek tudományos igénnyel és átfogóan feltárják, közzétegyék, de mindannyiunknak külön-külön feladata és kötelessége, hogy reánk hagyott írásait tanulmányozzuk, az általa mutatott példát kövessük és tanítását életre váltsuk. Ez lesz az a tulajdonképpeni csoda, ami látványosan bizonyítja a nagyvilág számára az Illyés Gyula által „emberkatedrális”-ként jellemzett Márton Áron életszentségét.
A csodának bennünk kell megtörténnie: nekünk kell megmutatnunk, hogy megérdemeljük és méltóak vagyunk arra, hogy személyében hivatalosan is égi pártfogót kapjunk!
Msgr. Dr. Kovács Gergely
Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora
(megjelent: Csíksomlyó Magazin, 2012 [8. szám], 10.-11. old.)
