A gyulafehérvári főegyházmegye területén

Tanintézmények

- Csíkszentdomokos: Márton Áron Általános Iskola
Egy 1548-ban kiadott könyvben található az eddig legrégibbnek tűnő adat arról, hogy szervezett oktatás létezik Csíkszentdomokoson. Az iskola 1990. május 6-án veszi fel a falu nagy szülőttének, Márton Áron püspöknek a nevét.

- Csíkszereda: Márton Áron Gimnázium
A mai iskola elődje a ferences szerzetesek által alapított Csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium; 1626-ból már az iskola újjászervezéséről van írásos dokumentum. A gimnázium 1911-ig működött Csíksomlyón. Az egykori Római Katolikus Főgimnázium épületében ma két oktatási intézmény működik: 1991 óta a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, amely a főgimnázium 1940-44 közötti megnevezését vette fel, és az állami működtetésű középiskola, amely Lászlóffy Pál igazgató kezdeményezésére 1990. május 25-én egykori diákja, Márton Áron püspök nevét vette fel. (Térképen)

- Fenyéd: Márton Áron Általános Iskola
2013 eleje óta viseli a fenyédi és a küküllőkeményfalvi általános iskola Márton Áron nevét, a névadó ünnepségre 2013. május 5-én került sor. Az iskolaudvaron leleplezték a Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített és Lázár Imre öntőmester által az iskolának adományozott, Márton Áront ábrázoló bronzplakettet, amelyet Tubák László fenyédi plébános áldott meg. Fényképek

- Vágás: Márton Áron Általános Iskola
Az iskola első írásos említése 1786-ból való. Névadójának Márton Áron püspököt választják, mert  "életvitelének, hozzáállásának megszívlelése és követése nagyon fontos az iskolahálózat vágási végvárában".
  

Alapítványok, egyesületek

- Csíkszentdomokos: Márton Áron Alapítvány Csíkszentdomokosért
1995 október 19-én alapították. A szervezet céljaiból: óvodák; iskolák és öregotthonok létesítése; ingyenes egészségügyi központok létesítése; folyóiratok, könyvek megjelentetése; nemzetiségi, kisebbségi kulturális értékek megismerése és megőrzése.

- Csíkszereda: Márton Áron Gimnáziumi Alapítvány
Alapító okiratát 1991. május 10-én keltezték, az iskola egy 25 fős öregdiák csoportjának kezdeményezésére. 1991. június 19-én jogi személyként is bejegyezték a Csíkszeredai Bíróságon. Az alapítvány célja az oktatói-nevelői tevékenység anyagi feltételeinek javítása és az érdemes, rászoruló tanulók anyagi támogatása.

- Vágás: Márton Áron Egyesület

 

Intézmények

- Gyergyószentmiklós: Márton Áron Szociális Központ
A 2013. szeptember 6-án átadott, közösségi összefogással felújított épületben a Gyulafehérvári Caritas programjai kapnak helyet: a mozgáskorlátozott és halmozottan sérült gyermekek és fiatalok fejlesztését segítő Esély-program, a Korai Nevelő- és Fejlesztőközpont, a Ki-Út konzultációs program szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára.

- Kézdivásárhely: Márton Áron előadóterem
A volt minorita rendház közösségi terme (Kanta u., 15)

- Kolozsvár: Márton Áron-terem
Babes Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Kar (Iuliu Maniu u. 5, II. emelet)

- Négyfalu - Türkös: Márton Áron Ház
A Szent Mihály plébánia udvarán épült.

- Székelyudvarhely: Márton Áron Ifjúsági Ház
(Iskola utca, 2).

 

Plébániális társulatok, egyesületek, szövetségek

- Csíkszeredai Szentkereszt plébánia: Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége
2003. április 28-án tartotta alakuló gyűlését,  még azévben egyházi jóváhagyást kapott (446/2003), államilag is be lett jegyezve (154/2004). Fiókegyesület létesült Madéfalván és Csíkmindszenten
.

- Csíkszeredai Szentkereszt plébánia: Márton Áron Nőszövetség és Oltáregylet
Az 1993-ban újraalakult Nőszövetség felvette Márton Áron nevét, jogi személyként is bejegyezték. A 2003-ban történt újjászervezéskor egyesült az Oltáregylettel úgy, hogy mindkét alakulat megtartja saját célkitűzését.

- Csíkszentdomokos: 5-ös számú Márton Áron cserkészcsapat

- Csíkszereda: 95-ös számú Márton Áron cserkészcsapat

- Gyergyóújfalu: 58-as számú Márton Áron cserkészcsapat
1993 májusában alakult és a Romániai Magyar Cserkészszövetség keretén belül működik.
 

Kitüntetések

- Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-emlékérme
Az emlékérem kör alakú, 42,5 mm átmérőjű, 4 mm vastagságú, egyoldalas vert érme, és azoknak a személyeknek adományozható, akik a tudományos, kulturális és sportéletben, a közigazgatásban, a megye nemzetközi kapcsolatainak építésében vagy más területeken kimagasló eredményeket értek el, vagy tevékenységükkel méltóvá váltak az elismerésre.

 

A gyulafehérvári főegyházmegye területén kívül

Tanintézmények, kollégiumok

- A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiuma (BI MÁSZ)
Erősíti a külhoni magyar fiatalok kötődését az anyaországhoz, segíti őket magyar nyelvű tanulmányaikban akár szülőföldjükön, akár Magyarországon. A budapesti, debreceni, szegedi és pécsi szakkollégium feladata a Magyarországon tanuló határon túli hallgatók támogatása, tehetséggondozása, kollégiumi elhelyezésük és szakkollégiumi képzésük biztosítása.

  • Budapest: Márton Áron Szakkollégium: 1991-ben alapították (1999-től Szakkollégium), azzal a céllal, hogy elhelyezést biztosítson a Budapesten tanuló határon túli magyar hallgatóknak.
  • Debrecen: Márton Áron Szakkollégium: 2000 februárjától ún. "láthatatlan kollégiumként" működött. 2001 novemberében önálló kollégiumi épületet kapott 105 férőhellyel. Ösztöndíjak adományozásával és szakkollégiumi képzéssel segíti a határon túli magyar és más nemzetiségű fiatalok magyarországi tanulmányait.
  • Pécs: Márton Áron Szakkollégium: 2001 októberben indult 100 fővel. A hallgatók több mit kétharmada Vajdaságból és Horvátországból érkezik, de Kárpátaljáról, Felvidékről és Erdélyből is. A hallgatók túlnyomó többsége a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi illetve Természettudományi karán folytat tanulmányokat.
  • Szeged: Márton Áron Szakkollégium: A 2001. szeptember 11-én megnyíló Szakkollégium mintegy 160 határon túli hallgató számára nyújt magas színvonalú elhelyezést. Legtöbb hallgató a Vajdaságból érkezik.

- Szeged: Márton Áron Általános Iskola

 

Alapítványok, egyesületek

- Budapest: Márton Áron Társaság
1988-ban alapították, célkitűzése Márton Áron püspök szellemi hagyatékának elsősorban magyarországi megismertetése, de az egész Kárpát medencében is.

- Budapest: Városmajori Márton Áron Alapítvány (VMÁA)
1990 novemberében alapította a Városmajori Katolikus Egyesület.

- Budapest: Márton Áron Diákszövetkezet

- Budapest: Márton Áron Nyugdíjas Klub

- Márton Áron a Doktoranduszokért Alapítvány
Márton Áron Szakkollégiumért Alapítványként 2000-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy a magyarországi és a határon túli diákság érdekében kulturális és ismeretterjesztő tevékenységet folytasson. 2009-től a DOSZ kezelésében áll.

- Szeged: Márton Áron Nemzeti Kulturális, Szabadidős és Kisebbségvédelmi Egyesület

- Szent Gellért Lovagrend Márton Áron Erdélyi Tartomány
A Kaposváron 2006-ban megalapított "Szent Gellért Lovagrend", 2008. április 26-án létrehozza az erdélyi Márton Áron tartományt.

- Tatabánya: Márton Áron Ifjúsági és Kisebbségi Szervezet

 

Intézmények, kitüntetések

- Budapest: Márton Áron kiadó
A Magyar Katolikus Püspöki Kar Országos Lelkipásztori Intézetének könyvkiadója (1992. augusztus 3-ig Márton Áron Kiadóhivatal). Formális megalapítása 1988 nyarán történt, de szellemi gyökerei az 1948-50-es évekig nyúlnak vissza.

- Márton Áron Emlékérem
A Bethlen Gábor Alapítvány hozta létre, Szervátiusz Tibor művész alkotása. Első alkalommal 1988. november 2-án adták át. 

- Márton Áron Díj
A Márton Áron Szakkollégium által létrehozott kétfokozatú kitüntetés, az intézmény által adható legmagasabb elismerés. Létrehozását a névadó halálának 25. évfordulója tiszteletére 2005-ben határozták el.

- Detroit (USA): Márton Áron nagyterem
A detroiti magyar Szent Kereszt-plébánián található "márvány-terem" 1996 márciusában vette fel Márton Áron nevét, amikor a terem falán lévő feszületet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megáldotta. Fényképek: 1  2  3  4

 

Plébániális társulatok, egyesületek, szövetségek

- Szeged: 550. számú Márton Áron Cserkészcsapat 


Segíts pontosítani és kiegészíteni: marton.aron@ersekseg.ro


Márton Áron kezdőoldal

Márton Áron emlékét őrzik, nevét viselik

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.