A 2020-ra tervezett, de a világjárvány miatt elhalasztott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus folyó év szeptember 5-12. között kerül megrendezésre Budapesten. A még rendelkezésünkre álló időszakban készüljünk lelkesen a gyümölcsöző részvételre, imádkozzunk állhatatosan a Kongresszus sikeréért és áldást hozó ajándékaiért.

A megfelelő előkészülethez tisztelettel ajánljuk az alábbi két programot.

1. Szentségimádás. A vándor-monstranciák, melyek 2019-ben e célból készültek és az Együtt Jézussal – az Oltáriszentség útja lelki program keretében körbejárták főegyházmegyénket,  Úrnapjától kezdve ismét plébániáról plébániára vándorolnak, segítve bennünket az ünnepre való közösségi előkészületben. Tisztelettel kérjük a Főtisztelendő Főesperes urakat, szervezzék meg kerületükben a szentségimádásokat, alkalmat teremtve minden egyházközség számára a Jézussal való ünnepi találkozásra.

2. Eucharisztikus kilenced tartására hívjuk Úrnapjától kezdődően a Főtisztelendő Paptestvéreket és a kedves híveket, amelyhez ajánljuk Ft. Csiszér Albert ny. esperes homília-vázlatait. (Elérhetőek a www.ersekseg.ro honlapon, a „Dokumentumok” menüpont alatt.)

További információkért Ft. Veress Sándor plébánoshoz, a NEK főegyházmegyei felelőséhez fordulhatnak (zomiatya@yahoo.com).

(Részlet a 2021/VI. érseki körlevélből)

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.