Gyakran elfelejtjük a nagyszülőket, és elfelejtjük, micsoda gazdagság forrásozik a gyökerek megőrzéséből és továbbadásából. Emiatt úgy döntöttem, hogy bevezetem a nagyszülők és idősek világnapját, amelyet minden évben július negyedik vasárnapján fogunk tartani az egész Egyházban, közel Szent Joachimnak és Szent Annának, Jézus «nagyszüleinek» emléknapjához.” Január 31-én, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa e szavakkal jelentette be a Nagyszülők és Idősek Világnapjának bevezetését. Az első világnapot 2021. július 25-én, vasárnap ünnepeljük, témája: „Én veletek vagyok mindennap” (vö. Mt 28,20). „A Szentlélek ma is ébreszt bölcs gondolatokat és szavakat az idősekben: hangjuk értékes, mert Isten dicséretét énekli és őrzi a népek gyökereit. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy az öregség ajándék, és hogy a nagyszülők összekapcsolják a nemzedékeket, hogy az élet és hit tapasztalatait közvetítsék a fiataloknak (…) Fontos, hogy a nagyszülők találkozzanak unokáikkal és az unokák találkozzanak nagyszüleikkel, mert – ahogy Joel próféta mondja – a nagyszülők álmokat látnak unokáik előtt, nagy vágyakat fogalmaznak meg, a fiatalok pedig, erőt merítve nagyszüleikből mennek előre, és prófétálnak majd” – fogalmazott a Szentatya január 31-én.

Június közepétől a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma lelkipásztori segédanyagot tesz közzé a helyi egyházak számára az interneten.

(Részlet a 2021/VI. érseki körlevélből)

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.