A súlyosbodó járványhelyzet próbára teszi mindannyiunk leleményességét és tenni akarását, különösképpen a hitoktatás terén. Megváltozott életünk eddig is sok áldozatot kívánt mind lelkipásztorainktól, mind hitoktatóinktól, legyen szó iskolai vagy plébániai tevékenységről.      

Ahogy nyilatkozataimban többször is mondtam, ebben a helyzetben is keresnünk kell azt a lehetőséget, amely fejlődésre sarkall és jó közös munkára nevel lelkipásztort és hitoktatót egyaránt. Ezzel nemes kötelességünknek teszünk eleget, amelyre vállalkoztunk, hogy nem hagyjuk magukra a ránkbízottakat, semmilyen körülmények között. Tisztában vagyok a jelenlegi helyzet súlyosságával és azzal, hogy sok esetben helyenként egymástól nagyon eltérő valóságot kell szem előtt tartania minden szolgálatot teljesítőnek, viszont tisztelettel kérem minden illetékes hitoktató és lelkipásztor odaadását és tenni akarását, közös ügyünk érdekében.

Hitoktatás az iskolában

- Fontos kapcsolatban lennünk az illetékes iskolai vezetéssel és más felekezetek hitoktatóival, hogy betartva az állami előírásokat, közösen találjunk megoldást az adott rendelkezések kivitelezésére.

- Figyeljünk oda arra, hogy az iskolák kötelesek feltüntetni a hittanórákat a járvány miatt létrehozott változtatott órarendekben is.

            - A digitális oktatás során törekedjünk a lehetőségek szerint a személyes online-jelenlétre.

            Plébániai hitoktatás

- Amíg a járványügyi előírások korlátozzák a plébániákon megszervezett hitoktatást, keressük és használjuk ehhez a digitális lehetőségeket.

- Fordítsunk különös figyelmet az elsőáldozókra és a bérmálkozókra: a személyes jelenlétű felkészítők elmaradása ne keltsen bennük olyan negatív érzéseket, hogy lelkipásztoraik vagy hitoktatóik elhanyagolják őket.

A Főtisztelendő Paptestvéreknek és a hitoktatóknak köszönöm a gyermekek és fiatalok oktatásában és nevelésében hozott áldozatokat. Isten fizesse meg százszorosan mindenkinek a fáradozását!

(részlet a XI./2020. érseki körlevélből)

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.