- Marosvásárhelyen a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szervezésében február 10-én, kedden este hét órakor jegyeskurzus indul. Az együttlétek formája interaktív, nemcsak előadások meghallgatásából áll, hanem beszélgetésekből, pár- és csoportmunkából. Jelentkezni február 3-ig lehet a 0743-138.784-es telefonszámon.
- A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz és a Szent György Egyházközség idén is együtt szervezi meg a jegyeskurzust. Kérik azokat a keresztény jegyespárokat, akik 2015 folyamán szándékoznak szentségi házasságot kötni, jelezzék szándékukat személyesen a plébániahivatalokban. A jegyeskurzus február 9-én kezdődik.
- A Szent Gellért Alapítvány januárban két hétvégén, 16-18. és 23-25. között jegyeskurzusokat tart a kápolnási és szentegyházasfalvi plébániákon. Az érdeklődő párok választhatják egyik vagy másik időpontot. Jelentkezni a 0740-799.581-es telefonszámon lehet.

- Gyergyószentmiklóson is indul jegyeskurzus, mindkét plébánia hívei jelentkezhetnek, a találkozások helyszíne a Szent Miklós Plébánia lesz. Az első csoport február 7 - március 28 között, a második április 18 - június 6 között, a harmadik szeptember 4 - október 24 között valósul meg. Érdeklődni és jelentkezni a 0745-097.321-es vagy 0740-092.038-as telefonszámokon lehet.

- Felcsíkon: 
A találkozás-sorozat regionális jellegű (Felcsík) és február 4-én kezdődik Csíkkarcfalván. Jelentkezési határidő február 1.
További információk és bejelentkezés a helyi plébánián vagy Ilyés Erika nővérnél (0741 624452) illetve a Kelemen házaspárnál (0744 548585, 0748 997956).
http://csalad.ro/hirek/221-jegyeskurzusok-2015.html
 

Mária Rádió Erdély, Család.ro

Articol
„Binecuvântat este omul, care nu și-a pierdut speranța.” (cf. Sir 14, 2) 
Articol
În ultimele zile, numeroase comunități din țara noastră au trecut prin încercări grele din cauza inundațiilor devastatoare care au afectat mai multe regiuni. Un număr semnificativ de locuințe au fost distruse, multe familii au fost evacuate, iar viața multora a fost pusă în pericol. În fața suferinței aproapelui, suntem chemați la solidaritate creștină, compasiune și ajutor concret.
Articol
România se află în fața unui moment istoric decisiv. Rezultatul alegerilor prezidențiale va influența pe termen lung cadrul statului de drept democratic și evoluția condițiilor sociale, respectarea libertății religioase și a drepturilor comunitare, precum și orientarea internațională a țării.