Elkészült az első javaslat a Márton Áron-szoborcsoportra

Január 23-án került a csíkszeredai városi tanács urbanisztikai szakbizottsága elé a megújuló Szabadság térre szánt Márton Áron-szoborkompozíció első vázlata. Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint a többéves szoborállítási terv ezúttal jó irányt vett.

„A Szabadság tér felújítása az alkalom, amikor le kell ütni az alaphangot, éppúgy, ahogy ez több mint száz évvel ezelőtt Kolozsváron is sikerült a Fadruszalkotással. Bár azóta ott már sok minden másképp van, de a reprezentatív magyar jelleg a Mátyás-szobornak köszönhetően megmaradt. Azt gondoljuk, ezt Csíkszeredában is hasonlóképpen meg kell tenni” – nyilatkozta Ráduly Róbert Kálmán polgármester a Hargita Népének tegnap, miután múlt pénteken ő maga is első ízben szembesült a megújuló Szabadság térre tervezett Márton Áron-szoborra vonatkozó első javaslattal. Bár a városvezetés úgy döntött, hogy a szobortervet egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni, mert az még igen sokat módosulhat, míg elnyeri végső formáját, nekünk megmutatták. A bronzszobor megálmodásával és kivitelezésével megbízott képzőművész, Sárpátki Zoltán egy háromalakos kompozíciót képzelt el, amely a bérmálás mozzanatát formázza meg: Márton Áron püspök alakjával szemben egy bérmálkozó fiatal lány és a kezét az ő vállán tartó bérmakeresztanyja l átható, miközben a püspök kiszolgáltatja a lánynak a bérmálás szentségét. A szobor körül a teret oly módon alakítanák, hogy az szabadtéri misék megtartására is alkalmas legyen, ezért a terveken dolgozók egy oltárt is odaképzeltek.
Szobor az első templom helyén
Régi terv, hogy Márton Áron püspöknek köztéri szobrot állítsanak Csíkszeredában. Először egy bő évtizeddel ezelőtt hirdetett meg pályázatot a város Márton Áron-szobor állítására, ám akkor sikerült olyan kellemetlen helyzetbe hoznia saját magát, amelyben nem alakulhatott ki konszenzus: a szakmai zsűri egyet mondott, míg a közvélemény mást. Ebből a helyzetből nem volt egyéb kiút, mint a terv jegelése. A második kísérlet már sokkal kisebb nyilvánosság mellett zajlott. Ez négy évvel ezelőtt történt, amikor abban nem sikerült dűlőre jutni, hogy pontosan hol is kapjon helyet ez a köztéri szobor. Ma a Szabadság tér felújítása folytán kínálkozik megfelelő hely, és nem is akármilyen, hiszen úgy tűnik, a szobor Csíkszereda legelső templomának helyén fog majd állni.
– Bár pontos adataink nincsenek és régészeti feltárást sem végeztünk, de a város első temploma – legalábbis egy, a 17. század derekán készült térkép szerint – hozzávetőlegesen ott állt, ahol mi most a Márton Áron-szobrot szeretnénk felállítani – mondta Ráduly. „Nem is találhatnánk jobb szimbólumot” – Márton Áron jelentős mértékben kötődik Csíkszeredához, hiszen tanulmányai egy részét az itteni gimnáziumban végezte, sőt tagja volt annak a generációnak, amely utolsóként az egykori csíksomlyói létesítményben is tanult, és elsőként a csíkszeredai gimnázium padjait is koptatta. Bár a világháború kitörése miatt az érettségi vizsgáját már Gyulafehérváron tette le, ám hét esztendőn át itt diákoskodott Csíkszeredában. Ráadásul Márton Áron erőteljesen kötődik a csíksomlyói búcsúhoz, de csíkországi születésű is, így minden tekintetben a mienk – emlékeztetett a polgármester, aki szerint „az elvei mellett végletekig kitartó erdélyi püspöknél nem is találhatnánk jobb szimbólumot”. Elmondta azt is, hogy még egyeztetni kívánnak elsősorban a katolikus egyházzal, de be szeretnék vonni a református, evangélikus, unitárius egyházközségeket is a tárgyalásokba, hisz Márton Áron püspök személyében az egyetemes kereszténység igen jelentős képviselőjének kívánnak emléket állítani.

Forró-Erős Gyöngyi, Hargita Népe, 2012. január 24.

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.