Áron püspök nyomdokain, tizenötödik alkalommal

Július 2. és 4. között tizenötödik alkalommal került sor arra a zarándokútra, amelynek célja jobban és a lehető leghitelesebben megismerni Isten szolgája Márton Áron püspök életét, tanítását és életpéldáját. A Kovács Gergely atya, Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa által szervezett és vezetett zarándoklatnak főbb állomáshelyei: Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos, Szászrégen, Máramarossziget, Kapnikbánya, Dés, Kolozsvár és Gyulafehérvár.

A gyulafehérvári főegyházmegye 17 településéről és Budapestről érkezett zarándokok minden korosztályt képviseltek: az Áron püspök által megbérmált nyugdíjastól a nagy püspökkel soha nem találkozó középiskoláig. Boldogemlékű püspökünknek a katolikus egyházon túlmutató tiszteletét tanúsítja a református zarándokok részvétele.

A zarándoklat napjai szerint három albumba csoportosított fényképek az alábbi linkekre kattintva tekinthetőek meg:
- Az első nap fényképei 
- A második nap fényképei 
- A harmadik nap fényképei 

*     *     *

Első nap, hétfő (július 2.)
Csíkdánfalva (szentmise); Csíkszentdomokos: szülői ház és plébániatemplom
– Gyergyószentmiklós, Gyergyóditró útvonalon, Szászrégen megállóval, este megérkezés Máramarosszigetre

Második nap, kedd (július 3.)
– Máramarossziget: börtönmúzeum, szentmise (plébániatemplom), szegények temetője
– Kapnikbánya: plébániatemplom meglátogatása
– Dés: közös esti ima a ferencesekkel
– megérkezés Kolozsvárra

Harmadik nap, szerda (július 4.)
– Kolozsvár: szentmise
– piarista templom, Báthory-Apor líceum
– Gyulafehérvár: érseki palota, udvar és kert; székesegyház
– este visszaérkezés Csíkszeredába/Székelyudvarhelyre

Kapcsolódó:
A zarándoklat meghirdetése

Márton Áron kezdőoldal 
Aktuális: hírek, események

 

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.