Felújított emlékmű a doberdói fennsíkon

2018. március 24-én avatták fel a doberdói fennsíkon azt a San Martino del Carso falu közelében található felújított emlékművet, amely a császári és királyi temesvári 61. gyalogezrednek állít emléket. Az emlékmű azon a helyen áll, ahol a 3. isonzói csata idején (1915. október 19-30.) az ezred parancsnoksága volt. Bár a San Martino del Carso-i Barlangkutató Csoport rendszeresen gondozza a Nagy Háború emlékhelyeit, egy évszázad elteltével menthetetlenül nagyobb felújításra volt szükség. Erre most került sor és a Magyar Kormány anyagi támogatásával valósult meg. A munkálatokat a csíkszentmártoni Viridis Egyesület, a szegedi Meritum Egyesület és a helybeli Barlangkutató Csoport végezte, Silvo Stok építész irányítása alatt.

  
                                     2015-2017-es állapotok                                                A felújított emlékmű ma

A felújítási munkálatok első lépéseként magának az emlékműnek szenteltek szakszerű figyelmet. Alapzata megerősítést kapott, a letisztítást majd vegyszeres védőkezelés követi, amint a hőmérséklet annyira emelkedik. Az emlékmű környékét kitakarították, az odavezető ösvényt megszélesítették, a sűrű növényzetet megritkították. A lehetőségekhez mérten ezt a munkát szeretnék folytatni a jövőben – visszaállítani az épületmaradványokat, hozzáférhetőbbé tenni a kavernát, kitisztítani a futóárkot –, hogy az emlékműnek helyet adó dolina minél hűebben visszanyerhesse száz évvel ezelőtti arculatát.


Az emlékmű és az információs tábla között megnövelték a távolságot.

Utoljára 2014 őszén végezett nagyobb beavatkozást a helybeli Barlangkutató Csoport és a szegedi Meritum Egyesület. Akkor vágtak ösvényt az emlékműhöz, tisztították meg a környékét, rajzolták meg újra a megfakult feliratot és tettek útbaigazító jelzést a közeli műút szélére. Az emlékmű mellé négynyelvű – olasz, magyar, angol és szlovén – információs táblát helyeztek el és feltüntették, hogy a 61. gyalogezredben harcolt Doberdónál nyolc hónapon át, és itt sebesült meg 1916. július 19-én Márton Áron, Erdély későbbi szentéletű püspöke. A szöveg megfogalmazásában és a fényképanyag összeállításában közreműködött, a gyulafehérvári érseki hivatal közvetítésével, Kovács Gergely posztulátor és Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetője. A felavató rendezvényre 2014. november 15-én került sor, Jakubinyi György érsek üdvözlő üzenetet küldött.

Ezáltal és ekkor született meg az a katona Márton Áronnak köszönhető kapocs, amely azóta az évek teltével egyre szorosabb köti össze a San Martino del Carso-i Barlangkutató Csoportot, a szegedi Meritum és csíkszentmártoni Viridis Egyesületeket Márton Áron püspök szentté avatási ügyének posztulátorával és a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeummal. 2015 nyarától kezdve Kovács Gergely atya évi több alkalommal keresi fel a doberdói fennsíkot, immár három alkalommal szervezett és vezetett oda zarándoklatot, de ennek köszönhetően gyarapodnak a doberdói relikviák is a csíkszentdomokosi múzeumban.

A 2018. március 24-én délután 4 órakor sorra került avatási ünnepségen nemcsak a helybeliek vettek részt és a környező településekről jöttek el szép számban, hanem Székelyföld, Bánság és Felvidék is képviseltette magát. Az eseményt Gianfranco Simonit moderálta, a Barlangkutató Csoport tagja, a felújítás igazi szíve és motorja. Jelen volt és felszólalt a tartomány felelős hivatalnoka, a település polgármestere, a terület tulajdonosa, valamint a munkálatokat vezető építész és a Meritum ill. Viridis Egyesületek elnökei.

Az ünnepséget citerakísérettel elénekelt két katonadal zárta, amit a Barlangkutató Csoport által létrehozott és működtetett múzeum udvarán közösen elfogyasztott magyaros agapé egészített ki. (Fényképek: Bodó István, Kovács Gergely)

Kapcsolódó:
Meghívó az emlékmű avatására

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Articol
Cu 250 de voturi pentru, Camera Deputaților a adoptat, în ziua de 18 februarie 2026, proiectul de lege, care trecuse deja prin Senat, prin care anul 2026 este declarat „Anul episcop Márton Áron”, marcând împlinirea a 130 de ani de la nașterea episcopului. (Sursă: Conferința Episcopilor din România)
Articol
Prin Miercurea Cenușii intrăm în timpul sfânt al Postului Mare. Acest timp ne cheamă, în fiecare an, să contemplăm cu profunzime pătimirea, moartea și învierea lui Isus Cristos, misterul răscumpărării noastre. Nu comemorăm doar un eveniment istoric, ci iubirea cu care Dumnezeu a mers pentru noi până la moartea pe cruce.
Articol
Postul Mare este timpul în care Biserica, prin grijă maternă, ne invită să repunem misterul lui Dumnezeu în centrul vieţii noastre, aşa încât credinţa noastră să-şi recapete elanul şi inima să nu se piardă în neliniştile şi distragerile de fiecare zi.