A plébánia alapítását az 1143-as évre teszik. Az első templom javára búcsút engedélyezett a pápa 1298-ban. Ez a templom valószínűleg a várhegyen épült. A reformáció idején négy temploma is volt a várnak. Ebből az egyik a hegyi templom, a másik a fedett lépcső mellett lehetett (kivehető romjai a 14. századból valók), a harmadik a domonkosok kolostortemploma, amely már 1298-ban létezett, a negyedik egy kis gótikus templom, amely a domonkos apácáké volt. A reformáció idején a város szász lakossága mind lutheránus lett, a domonkosoknak is el kellett hagyniuk a várost. A katolikus hitélet újraindulása 1702-től kezdődött, ekkor került egy ferences szerzetes Segesvárra, aki a szabad ég alatt prédikált, és eleinte egy deszkabódéban lakott. A ferencrendi szerzetesek 1723-ban kapták meg a domonkosrendi apácák volt kis templomát és a mellette levő rendházat. 1858-tól Pittner Ignác plébános személyében világi papok vették át a plébánia vezetését, majd 1887. február 14-i dátummal megkötötték az adásvételi szerződést a segesvári egyházközség és a ferencrendi tartományfőnökség között. A szerződés értelmében az egyházközség 4000 osztrák értékű forintot fi zetett a vonatkozó minden ingó vagyonért, illetve a meglévő házért, telekért és földekért. A jelenlegi plébániát 1892-ben építették, a templomot – elődjét teljesen lebontva és egy, a közelben levő bástyát is – 1895-ben kezdték el építeni eklektikus stílusban, majd 1896. október 4-én szentelte fel Lönhart Ferenc püspök.
A hívek száma 1908-ban 1558, 2008-ban 1350.
A templomot többször felújították. 1983-ban rövidzárlat következtében a mennyezet leégett, és a templom belső berendezése is nagyon megkárosodott. A templomot áldozatos munkával újjáépítették. 2005-ben került sor a templom teljes belső, majd 2006-ban a külső felújítására. 2007. március 19-én, Szent József ünnepén Jakubinyi György érsek áldotta meg a felújított templomot.
Postal address:
545400 – Sighişoara, str. Mănăstirii, nr. 14., jud. Mureş
Phone:
0265-771.816
Fax:
0265-771.816
E-mail:
On duty
Cantor: Csiki Norbert-SzilárdPerpetual Eucharistic Adoration Date: június 2.
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families.
Cikk
If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!