Postal address:
535200 – Bălan, Str. Pârâul Fierarilor, nr. 1/A., jud. Harghita

Balánbánya

Nepomuki Szent János, plébánia
On duty

A balánbányai egyházközséget 1825-ben alapították. Előtte Csíkszentdomonkos filiája volt. A plébánia alapításában nagy érdeme volt Puskás Tamás csíkszentdomokosi plébánosnak. A közösség életét jelentősen meghatározta a bányatelep, ahol rézércet bányásztak, és amely nemcsak a város, de a környékbeli falvakban is sok ember megélhetését biztosította. A bányászat 1819-ben kezdődött, amikor egy Opra János nevezetű pásztor rézércet fedezett fel a Balánhavas hegység oldalában. 1948-ban államosították a bányát. Az 1950-es évek után elkezdődött a betelepítés. A betelepítések következtében építeni és fejleszteni kezdték a bányát, növelték a termelést, a ’70-es években már közel 6000 ember dolgozott itt. A város lakossága 10000 fölött volt. 1997 után a bányaipar hanyatlani kezdett. Az állami támogatás, amely a bánya működésének lételeme volt, csökkenni és akadozni kezdett. Elkezdődtek a tömeges leépítések, s végül 2006. december 31-én a bánya bezárt. 1819-ben egy fából épített kápolna épült, amelyet a bánya akkori tulajdonosai, az örmények emeltek Nepomuki Szent János tiszteletére. 1864-ben a bányatársulat egy új templom építését kezdte el, amelyet 1869-ben fejeztek be és a gyulafehérvári egyházmegye püspöke, Fogarasy Mihály szentelt fel. Az első világháború ideje alatt a plébánia elpusztult. 1915-ben elvitték a templom két harangját. Az egyházközség 1944 szeptemberétől plébános nélkül maradt, így a csíkszentdomokosi plébánia látja el. A plébániához tartozó felekezeti iskolát 1948-ban államosították, és az épületet az 1970-es években a Ceauşescu-diktatúra lebontatta. 1968-ban Márton Áron püspök helyben lakó plébánost nevezett ki, aki plébániaépület hiányában tömbházlakásban tartózkodott. 1982-ben építették a jelenlegi plébániaépület. 2002-ben felépült egy ifjúsági ház, amelynek befejezése folyamatban van.

Perpetual Eucharistic Adoration Date: szeptember 22.
Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!