Kilencedik alkalommal tartották meg az Isten szolgája Márton Áron püspök nyomdokain zarándoklatot április 25–27. között, életének főbb állomáshelyeit keresve fel.

A háromnapos zarándokút Erdély püspöke életének főbb állomásait érintette: a csíksomlyói kegytemplomtól indulva meglátogatták szülőfaluját, Csíkszentdomokost, innen útjuk a börtönévek leghírhedtebb helyszínére, Máramarosszigetre, majd a püspökszentelés helyszínére, Kolozsvárra és a püspöki székhelyre, Gyulafehérvárra vezetett.
Az látszik, hogy igény van a zarándoklatokra, egyre többen és több helyről jelentkeznek. Isten szolgája Márton Áron püspök élete és tanítása világító jelként áll mindannyiunk előtt, de csak akkor tudjuk követni, ha ismerjük is – fogalmazott Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa, a zarándokút szervezője. A mostani út lelki vezetője – Kovács Gergely posztulátor távollétében – a csíkszentgyörgyi születésű Kasza László brassói káplán, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének viceposztulátora volt. A zarándokokkal tartott többek között Csíki Dénes kanonok, nyárádköszvényesi plébános, Áron püspök egykori titkára is, aki személyes élményeit, a "kegyelmes úrral" kapcsolatos történeteit osztotta meg.

A zarándoklat nyitó szentmiséjét hétfőn reggel tartották a csíksomlyói kegytemplomban, ahol Bőjte Mihály ferences házfőnök köszöntötte az egyházmegye huszonhét településéről érkező zarándokokat.
A közel ötvenfős zarándokbusz első állomása Csíkdánfalva volt, ahol Bara Ferenc főesperes, Márton Áron utolsó titkára tanúságtételét, személyes élményeit osztotta meg a hívekkel. Ma már csak ketten élnek azok közül, akik jelen voltak a püspök halálakor, s tanúskodhatnak a történtekről. 1980. szeptember 29-én püspöki rezidenciáján háromnegyed kilenckor, miközben másodikat harangoztak a Szent Mihály-napi búcsúra, meghalt Áron püspök. A székesegyház búcsúünnepén "elvesztettünk egy földi atyát, de atyát kaptunk az égben" – fogalmazott Bara Ferenc.
A zarándoklat következő állomása Márton Áron szülőfaluja, Csíkszentdomokos volt, ahol megtekintették a korábbi egyházi iskola épületében kialakított Márton Áron Múzeumot. A domokosi templomban Csiby László lelkész megmutatta a szülőfalunak adott püspöki ajándékokat: az ezüst kelyhet és a paténát. A zarándokok találkoztak Márton Gerővel, a püspök unokaöccsével, az egykori szülői ház helyén álló épület előtt, ahol tábla őrzi a jeles szülött emlékét. Az ebédet ezúttal is a Segítő Nővérek Árpád-házi Szent Margitról elnevezett házában fogyasztották el a zarándokok. A ház ugyan Áron püspök halála után, de az ő óhajának köszönhetően épült fel, ezt egy emléktábla is tanúsítja: "Márton Áron Erdély püspökének 1941. évi terve valósult meg 1992–1995 években, amikor felépült közös összefogással Árpád-házi Szent Margit-rendház Csíkszentdomokoson".
Az út folytatásaként Szászrégenben álltak meg, ahol Balla Árpád plébános fogadta a zarándokcsoportot. Itt található az első, Márton Áront ábrázoló egész alakos kültéri szobor, ugyanakkor a templomban vitrálé is őrzi a szent életű püspök emlékét.

A zarándoklat második napján, Máramarosszigeten a börtönmúzeumban felkeresték a 45-ös cellát, ahol a püspök több éven át raboskodott, majd szentmisét mutattak be a plébániatemplomban és fejet hajtottak az áldozatok emléke előtt a szegények temetőjében.

A zarándoklat utolsó napján a kolozsvári Szent Mihály-templomban, Márton Áron püspökké szentelésének helyszínén Kovács Sándor főesperes köszöntötte a zarándokokat, majd elkísérte őket a piarista templomba, ahol egykor a nagy püspök a szószékről tanította a fiatalokat.
Gyulafehérváron a püspöki palotát, Márton Áron egykori dolgozószobáját és kápolnáját, továbbá a székesegyházat és a kriptát tekintették meg Hegedűs Enikő művészettörténész vezetésével, végül közösen imádkoztak az "emberkatedrális" mielőbbi boldoggá és szentté avatásáért. (szöveg és fénykép: Iochom Zsolt, szekelyhon.ro)

Kapcsolodó anyagok:
- Az első nap fényképei
- A második nap fényképei
- A harmadik nap fényképei
- Videó
- A zarándoklat meghirdetése

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!