Megemlékezés és kiállítás a Holokauszt évében
A Holokauszt Emlékév keretében a Gyulafehérvári Érsekségen 2014. május 15-én megtartott kiállítással egybekötött megemlékezésen elhangzott előadások kiinduló pontja az a történelmi tény volt, hogy 70 évvel korábban Márton Áron püspök 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály templomban, majd május 22-én a magyar hatóságoknak írt levelében határozottan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen. Bevezető köszöntőjében Jakubiny György érsek emlékeztette a jelenlevőket, hogy Márton Áront a Yad Vashem Intézet 1999 decemberében a Népek Igaza címmel tüntette ki az üldözöttek védelmében vállalt szerepének elismeréséül. A kitüntetést a Szent Mihály templomban vette át 2000. június 20-án Izrael bukaresti nagykövetétől Márton Áron harmadik utóda a püspöki székben. A főpásztor az ünnepi alkalomból a tizennégy évvel ezelőtt elmondott köszönetét is felolvasta az egybegyűlteknek.
A megemlékezést és kiállítást támogató magyar állam képviseletében Magdó János kolozsvári főkonzul köszöntőjében kiemelte, hogy Márton Áron igaz ember volt szavaiban, cselekedeteiben, életvitelében egyaránt, és igaz emberként a zsidók elhurcolása ellen is bátran felemelte szavát. A püspök szavai cselekedetté váltak puszta kimondásuk által, hiszen Márton Áron hatására sokan siettek a zsidók védelmére, éppen ezért újra és újra fel kell emlegetni Márton Áron bátor cselekedetét.
Kovács Sándor kolozsvári főesperes arra emlékeztetett, hogy a világvisszhangot kiváltó kolozsvári beszédben magyar nyelvterületen első egyházi személyként tiltakozott Márton Áron a Sztójay-kormány embertelen rendelkezései ellen. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Márton Áron már fiatal pap kora óta igen jó kapcsolatot ápolt más felekezetek képviselőivel, mint például Carmilly-Weinberger Moshe főrabbival, aki püspökké szentelése alkalmából is köszöntötte Márton Áront, és halála után koszorút helyezett el a sírjánál.
A Kolozsvári Zsidó Hitközség képviseletében Schwartz Róbert elnök személyes történetet idézett fel a vészterhes időkből. Édesapját, nagyszüleit is deportálták, édesanyjának sikerül megszöknie a gettóból, és egy magánklinika pincéjében bujkálva menekült meg, itt szülte meg fiát, aki – mint megjegyezte – Márton Áron példáját követő, az üldözött zsidókat segítő embereknek köszönheti életét. Márton Áron egyértelmű állásfoglalása, mely az 1944 májusában kelt beszédéből és leveleiből kitűnik, arra készteti őt, hogy mind a maga, mind a zsidó hitközség nevében meghajoljon Márton Áron emberi nagysága előtt.
Lia Borza, a Gyulafehérvári Zsidó Hitközség képviseletében, miután röviden ismertette a nagy múltú, hajdan több zsinagógát is építtető, ám mára csupán 44 főt számláló fehérvári zsidó közösség történelmének főbb momentumait, hangsúlyozta, hogy a mai generációval kötelességünk ismertetni a múlt történéseit, hiszen maguk a történetben érintett, elhurcolt zsidók családtagjai is igen keveset tudnak az egykori tragédia részleteiről, mivel a lágert túlélt nagyszülők, szülők szinte egyáltalán nem beszéltek arról a borzalomról, amit átéltek.
A köszöntők után Marton József nagyprépost, egyetemi tanár tartott előadást, amelyben kevéssé ismert, ám Márton Áron emberségét, hajlíthatatlan jellemét jól megvilágító epizódokat járt körül a püspök életéből. Gyermekkorával kapcsolatban Miskolczy Dezsőt idézte, aki szemléletes metaforával a népmesei szegény legényhez hasonlatosnak látta a sokra hivatott kis Áron indulását: „mire a városba ér, a botja kivirágzik, batyujából kincsek villannak elő”. Az éppen 100 évvel ezelőtt Kolozsvárra érkezett kisdiák nemsokára a háborúban találta magát, majd a háború után hadifogolyként kapott feltételes elbocsátást, ezért néhány naponta jelentkeznie kellett a csendőrségen. Az „óvintézkedés” oka valószínűleg az volt, hogy a Székely Hadosztály tisztjei ne kelthessenek zavart a trianoni döntés meghozataláig. 1920-ban, miután már egy sikertelen „jónási menekülésen” (brassói munkavállalási kísérleten) is túl volt, jelentkezett a teológiára, ahol tanárai korán meglátták benne a jövő mintapapját. Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök szeretettel figyelte, követte a teológiai hallgató Márton Áron sorsát, aki ezt a gondoskodást meleg hangú levélben köszönte meg 1924-ben püspökének. Márton Áron egész élete „katonás volt” abban az értelemben, hogy egész életében pontos, figyelmes, kötelességtudó, helytálló papi méltóság jellemezte, és ugyanezt várta el paptársaitól is. A papok helytállását mint szigorú püspöki elvárást többször is kifejezésre juttatta, például 1940-ben, amikor a második bécsi döntés után kötelezte a papokat, szerzeteseket, egyházi tanítókat, beszédeiben, körleveleiben pedig biztatta, bátorította híveit, hogy ne meneküljenek el. Ennek köszönhetően sokkal kisebb arányban költöztek át Észak-Erdélybe a katolikusok, mint a más felekezetűek. De ugyanilyen helytállást várt el papjaitól 1944-ben is, és később, a hetves években, amikor az erdélyi értelmiség körében egyre nagyobb méreteket öltött az elvándorlás. Egy Pálfi Gézával folytatott (a Securitate által lehallgatott, ezért annak archívumában megőrződött) beszélgetésben a magyaroktól az ittmaradást várta el, még akkor is, ha az itteni érvényesülés ára az áldozatvállalás és a többletmunka volt. Az áldozatvállalást ő maga is püspöksége egész idején megélte. „Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” – fogalmazta meg püspökszentelésekor, és ehhez a kijelentéséhez élete végéig hű maradt, akkor is, amikor az életveszélyben levő zsidók érdekében emelte fel szavát.
Tibori Szabó Zoltán, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára, újságíró, szerkesztő, maga is Gyulafehérváron született, Márton Áron keresztelte, ezért – mint mondta – némi „elfogódottsággal” beszélt a püspökről. Ám beszédében ugyanakkor objektíven bemutatta azokat a történéseket, amelyek Márton Áront az 1944. május 18-i beszéd elmondására sarkallták. Tibori hangsúlyozta, hogy a német megszállók mellett komoly felelősség terheli az akkori magyar politikai osztályt is: Egyrészt a magyar politikai és egyházi elit több, mint két évtizedes antiszemita retorikája készítette elő a terepet a zsidók Eichmann által elrendelt gettósításának gyors lebonyolításához, másrészt a magyar zsidók „német hadicélokra” való átadásának idején már a nemzetközi sajtó útján és hírszerzési forrásokból is pontosan tudta a vezető magyar elit, beleértve az egyházi vezetőket is, milyen sors vár az elhurcolt zsidókra. A mintegy 135.000, Észak-Erdély 13 városának 17 gyűjtőtáborában vagonírozásra váró zsidó elhurcolását a többség cinkos és cinikus módon, haszonlesve, tétlen szemlélte, és fájdalmasan kevesen emelték fel szavukat, még az egyházi vezetők köréből is. Ilyen körülmények között értékelendő Márton Áron állásfoglalása, aki – mint a hatóságoknak május 22-én írt leveléből egyértelműen kiderül – maga is tudta, milyen sors vár a deportáltakra, ezért arra emlékeztette papjait és híveit, hogy a „keresztény cím”, a „tisztán csengő igére” váró ifjúsággal szembeni felelősség, a jószándékú emberek nagy tömege, és végül „népünk becsülete” is kötelezi a katolikusokat, hogy segítsenek embertársaikon. Tibori Szabó Zoltán a Népek Igaza cím kapcsán kiemelte, hogy az erdélyi magyarok hálával tartoznak három személynek, akik Márton Áronnak a Yad Vashem intézet általi post mortem kitüntetését szorgalmazták: Hermann László gyergyószentmiklósról deportált sebész főorvosnak, Vágó Lídiának és Reuveni Sárinak, a Yad Vashem intézet egykori munkatársának. Az előadó kiemelte, hogy Márton Áron beszéde sokban egybecseng Ferenc pápa szavaival, aki nemrégiben emlékeztette híveit, hogy „az antiszemita keresztény ellentmondás”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Márton Áron tanítását semmibe vevő „hamis papok” által hirdetett antiszemita tézis ellen össze kell fognia ma is a világi és egyházi értelmiségnek, és újra és újra fel kell mutatni Márton Áron példáját, aki nemcsak a zsidókat, de egyben a magyarság becsületét is menteni próbálta.
Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási perének posztulátora előadásában kiemelte, hogy Márton Áron példája a ma emberét is tanítja. Ő nemcsak tisztán látott zavaros történelmi időkben, de ki is mert állni az igazság mellett. Márton Áron kivételes nagyságát ismertté kell tennünk minél szélesebb körben, hiszen ezzel a boldoggá avatási eljárást is segítjük. Bár Márton Áronénál általánosabb és elterjedtebb tisztelet aligha övezi az utóbb boldoggá avatott személyek bármelyikét, még így is sok a tennivaló annak érdekében, hogy Isten szolgája a főegyházmegyében és a szomszédos egyházmegyékben, Magyarországon illetve a magyar nyelvterületen túl is általánosan ismert legyen. Éppen ezért szorgalmazza a posztulátor egyrészt a Márton Áron személyét, tanítását ismertető, más vallásúakat, esetleg nem hívőket is megszólítani tudó kezdeményezéseket, valamint a más nyelvű ismertetők, kiadványok megjelentetését. Bár az utóbbi években megsokasodtak a Márton Áron-kutatásban és ismertetésben felmutatott eredmények (mint például a Marton József professzor által gondozott hagyaték kiadása, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum sokrétű tevékenysége, a Keresztény Szó és a Verbum kiadványai, a tavalyi év során megrendezett római megemlékezés és az idei, a püspökké szentelés 75. évfordulójára emlékező események), számos tennivaló van még mind Márton Áron életének, működésének történészi felelősséggel történő, hiteles bemutatása terén, mind pedig az ő tiszteletének ápolásában.
Az előadások után került sor a Márton Áron, a Népek Igaza című kiállítás megnyitására, amely során elhangzott a Népek Igaza címet odaítélő, 2000-ben kiállított diploma szövege, majd Lázár Csilla röviden méltatta a kiállítás időszerűségét, emlékeztetve a hallgatóságot, hogy Márton Áron más felekezetűekkel ápolt jó kapcsolatát korabeli feljegyzések, levelek kutatásával is érdemes volna rekonstruálni, példaként idézve Kacsó Sándor visszaemlékezéseiből, amelyek a vészkorszak dél-erdélyi éveit és Márton Áron akkori jelentőségét idézik fel.
Hegedűs Enikő, z érsekség művészettörténésze, illetve a megemlékezés és a kiállítás rendezője röviden bemutatta az időszakos tárlat koncepcióját, ismertetve azokat a dokumentum-típusokat is, amelyek a kiállításon helyet kaptak. Az időszakos kiállítás ezév szeptember 29-ig látogatható a Gyulafehérvári Érsekség kiállító termében.
A rendezvényt és a kiállítást a Magyar Holokauszt Emlékév keretében a Civil Alap támogatta.
Lázár Csilla, Vasárnap
fotók: Márton Judit és Kalányos Ottó
MÁRTON ÁRON – AZ IGAZ EMBER című kiállításon látható:
- a gyulafehérvári Márton Áron-hagyatékból, valamint a Gyulafehérvári Érseki Levéltár irataiból válogatott dokumentumok: püspöki körlevelek, háború előtti óvintézkedések, román minisztériumi rendelkezés 1940-ből, amelyben Márton Áronnak megtiltják a magyar határ átlépését, zsidók megkeresztelkedési kérelmei, zsidó megtértek memoranduma, Márton Áron 1944. május 18-án elhangzott beszéde, valamint a magyar hatóságokhoz intézett iratának másolati példánya.
- a YAD VASHEM oklevél (amelyet az 1999. december 27-én tartott ülésen ítéltek meg, és az okiratot 2000. április 9. állították ki)
- a NÉPEK IGAZA érem
- ünnepi imádságos könyv 1-3. kötet (héber-magyar nyelven)
- a zsidósághoz kötődő magyarországi és romániai történeti kronológia 1938-1944 időszakból
Kapcsolódó cikkek:
Márton Áron püspök – az igaz ember
Episcopul Márton Áron – drept între popoare. Simpozion și expoziție
