Előadás- és beszélgetéssorozatot indít a Gyulafehérvári Caritas. Céljuk betekintést nyújtani azon témákba, társadalmi problémákba, amelyek a programjaik alapját képezik.

A programsorozat keretein belül a Caritas munkatársai mesélnek a munkájukról, megosztják tapasztalataikat az érdeklődőkkel és igyekeznek hasznos és praktikus tanácsokkal ellátni a résztvevőket.

A program célja a szervezet sokszínűségének bemutatása, a tevékenységeink megfoghatóbbá tétele, és személyes kapcsolat kialakítása azokkal, akik valamelyik téma iránt érdeklődnek, esetleg tanácsra, segítségre van szükségük. Emellett szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a nehézségekre, amikkel ellátottjaik nap mint nap megküzdenek, és lehetőséget kínálni arra, hogy ha valaki kedvet érez, akkor bekapcsolódhasson tevékenységeikbe.

A program első körben három helyszínen indul: Csíkszeredában hétfőnként, Székelyudvarhelyen keddenként, Gyergyószentmiklóson pedig szerdánként 17 órától várják szeretettel az érdeklődőket.

Az eheti program:

Csíkszeredában (Petőfi utca 39.) március 10-én, hétfőn Gál Julianna és Sebestyén Albert fog arról mesélni, hogy az idősödés milyen pszichés változásokkal jár, hogy alakul a gondolkodásunk, világképünk a kor előrehaladtával, és hogyan tudjuk könnyebben megtalálni a közös hangot az idősebb generáció képviselőivel. Vagy éppen az idősebb generáció képviselőjeként hogyan tudjuk megtalálni a közös hangot a fiatalabbakkal. Mindkét kollégánk több éves gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, idősgondozó képzéseink során előadóként is kamatoztatják tudásukat.

Székelyudvarhelyen (Papkert, Caritas épület) március 11-én, kedden az első meghívottunk Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója. A beszélgetés témája a Caritas lelkiség.
A Caritas ugyanis nem csak intézmény, hanem valójában lelkiség. Erejét az Istennel való egységből meríti, amelyet szépen kifejez  a szőlőtő és a szőlővesszőkről szóló hasonlat. Szükséges megmaradni a szőlőtőn, Belőle táplálkozni és így hiteles szolgálatot teljesíteni mások felé, akiknek nehezebb az élet. Egyébként mindenkinek az – időnként. Ezért szokás mondani: gyógyítva gyógyulunk. A szeretet csodálatos erő, amely személyes és személyek között árad. Isten is személy – nem elvont fogalom. Mások felé közeledve mi is jobban ki tudjuk bontakoztatni személy-voltunkat, személyiségünket.

Gyergyószentmiklóson (Márton Áron 22.) március 12-én, szerdán Bányász József fog beszélni a vidékfejlesztés mibenlétéről, a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekről, és a környezettudatos életvitel fontosságáról. Bányász József egyike a legelső Caritas alkalmazottaknak, és az elmúlt 20 év során rengeteget tett vidéki emberek támogatásáért, és a családi gazdaságok megerősítésért. Előadásában mesélni fog azokról a társadalmi és gazdasági trendekről, amikre érdemes odafigyelni, ha azt szeretnénk, hogy unokáink is élvezhessék azokat a természeti javakat, amik nekünk még mindennaposnak számítanak.

Gyulafehérvári Caritas

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!