Trénerképzés Csíksomlyón

A Gyulafehérvári Caritas Szocio-medikális Ágazata, a svájci Lebensqualität Alapítvány, és a Romániai Kinaesthetics Egyesület ez év május elsejével indította útnak közös projektjét A kinaesthetics (kinesztetikai) szemlélet meghonosítása az ápolásban a svájci szakmai tapasztalat és tudásbázis segítségével nevet viseli.

Célja a svájci partner sokéves tapasztalatának átadása a romániai partnereinek, ezáltal olyan szakemberbázis kiépítése, amely országos szinten továbbadhatja a megszerzett tudást és tapasztalatot. A projekt során a szervezők szeretnék minél több intézményhez eljuttatni a kinesztetikai szemléletmódot és alaptudást, ahol valamilyen formában ápolással, gondozással foglalkoznak. A képzések résztvevői olyan technikákra, tapasztalatokra és készségekre tehetnek szert, amik jelentős mértékben javíthatják az ápolás minőségét. A kinesztetikai szemléletmód több szempontból megkönnyítheti az ápolás folyamatát: egyrészt gyorsítja a felépülés folyamatát, megtanítja az ápolásra szorulókat, hogy a rendelkezésre álló képességeiket, mozgáskompetenciájukat maximálisan kihasználják, és amennyire csak lehet, önállóan végezzék el a napi tevékenységeiket. Másrészt megkönnyíti az ápolószemélyzet munkáját is, mert megtanulják úgy mozgatni és segíteni a betegeket, hogy a lehető leginkább az ő erőforrásaikra, mozgáskompetenciájára támaszkodjanak, és ne saját erőből mozgassák őket.

A Caritas és a svájci partner kapcsolata kilencéves, ezalatt lehetőség adódott a kinesztetikai szemlélet és életforma meghonosítására Romániában. A hosszú ideje tartó szoros kapcsolat eredménye továbbá a Romániai Kinaesthetics Egyesület közös megalakítása is, amely az első szakmai szervezet ezen a területen. A kinesztetikai alaptudás és szemlélet meghonosítása során szükség mutatkozott újabb szakemberek, trénerek képzésére. E projekt három éve alatt lehetőség van a kinesztetika teljes képzési útját végigjárni a tréneri fokozatig. Emellett az érdeklődők bemutatók, információs napok révén is ismerkedhetnek a kinesztetikai szemléletmóddal. A trénerek számára szervezett  szakmai napok keretében van lehetőség a tapasztalatcserére, és a tudás elmélyítésére. A projektet a Svájci-Román Együttműködési Program – Partnerség Alap keretén belül finanszírozták, teljes költségvetése 286 824 svájci frank. Kapcsolattartó: Péter György projektmenedzser, a Gyulafehérvári Caritas Szocio-medikális Ágazat igazgatója, telefon: 0724-327941, e-mail: gyorgy.peter@caritas-ab.ro.

Molnár József, Vasárnap, 2013/44

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!