Évközi 3. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 1,14-20)
Az év első vasárnapjain az egyház által felolvasásra elénk tárt evangéliumi szakaszok vasárnapról vasárnapra Jézus nyilvános működésének kezdeteihez visznek vissza bennünket. Így volt ez az előző vasárnapon is, amikor János evangéliumából olvastuk az első tanítványok meghívásának történetét. Ma a Márk-féle változat hangzik el templomainkban. Érdemes elidőzni egy kicsit ennél a kezdetnél, fürkészni, hogy Jézus hogyan is lát hozzá küldetése beteljesítéséhez? Ehhez próbálunk néhány szempontot keresni.
Még a felületes szemlélő is láthatja, hogy Jézus igehirdetése szinte bevezető nélküli, egyből a lényegre tér: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” Ebben a két mondatban összefoglalható a keresztény ember életének lényege: beteljesedett az idő, most van itt az az idő, amikor lehetőségünk és kötelességünk Isten útján járni, amely a megtérés (és nem csupán a bűnbánat) ösvénye, s amelyen elkísér bennünket a Jézushoz tartozás öröme. Most, megtérés, öröm – ezek keresztény alapszavak.
Az is szép és a mai individualista ember számára figyelmeztető tanulság lehet, hogy Jézus csapatjátékos. Megváltói művének különböző szakaszait nem magányos vándorprédikátorként, hanem másokkal együtt, közös utakat járva akarja megvalósítani. Csapatot szervez, társakat szólít meg, hív magához, akiket szétküldhet majd, hogy tovább vigyék az üzenetet és tanúskodjanak mindarról, aminek tanúi voltak Jézus közelében. Jézus vállalja őket, a különböző történetű, vérmérsékletű és motivációjú apostolokat, nem sajnálja rájuk pazarolni energiáit és idejét: sem a lobbanékony Péterre, sem a törtető Zebedeus-fiakra, még Júdásra sem.
A kereszténység nem a tökéletesek útja, hanem a tökéletességre törekvőké. Nem magánügy, hanem a Krisztusba beoltottak közös botorkálása az atyai ház felé. Ha valaki elesne, fel kell segítenünk, s nem megtaposnunk.
Halászokat szólít meg az Úr. Olyan embereket, akik talán túlságosan is hétköznapiak, nincs bennük sok különlegesség, nem túl bonyolultak és kifinomultak, de akik naponta ahhoz szoktak, hogy reménnyel indulnak neki a munkájuknak: kivetik a hálót és összeszednek mindent, ami beleakad, gyűjtenek, összehoznak. De ismerik azt is, amikor nincs siker, és üres marad a háló. Ennek ellenére mégsem adják fel!
Embert halászni sem könnyebb ennél, bár a feladat, lényegét tekintve, ugyanaz: összegyűjteni, összehozni mindazt, ami az Úré. Mindazokat, akik nem ismerik az ő közelségét. Jézus cselekszik. Megtérésre szólít és örömre hív. Most történik mindez. Csapatban. A feladat: összegyűjteni a magányban, lelki, szellemi szétszórattatásban élőket. Egységet építeni a sokszínűségben, EGÉSZséget a FELEkezetek között. Reményt gyújtani a sötétségben.
Az üzenet világos, a csapat ma is alakul. S ha megszólít? Meghallom? Otthagyom, átadom neki az életem?
Szőcs Csaba/Magyar Kurír
