Csupán néhány hét választ el attól, hogy a csíksomlyói kegytemplom egy ideje némaságba burkolódzott orgonája ismét megszólalhasson.

A patinás hangszer két évvel ezelőtt elkezdett teljes felújítása az utolsó szakaszába érkezett. „Tulajdonképpen már csak a regiszterek elektromosítása van hátra, az ehhez szükséges alkatrészek megérkeztek, illetve a játszóasztalt is elvitték már felújításra” – tájékoztatott a munkálatok jelenlegi állásáról Bíró János.

A kegytemplom kántora elmondta, az előzetes tervek szerint folyó hónap végére készültek volna el a szakemberek, ám nem valószínű, hogy sikerül tartani ezt a határidőt. Mint kiderült, a következő időszakban még beépítenek a hangszerbe egy Setzer-kombinációt is, amely az orgonista dolgát könnyíti meg a regisztráláskor, főleg koncertek alatt. Az elmúlt években egyre több probléma volt az orgona nem elektromosított, úgynevezett pneumatikus részeivel. A hangszer teljes felújításra szorult, hiszen mind gyakoribbak voltak a meghibásodások.

A javítást 2012-ben kezdték el, ennek során helyettesítették a hibás sípokat, portalanították a szerkezetet, illetve megtörtént a hangszer intonálása és hangolása. Urbán Erik ferences testvértől, a kegytemplom igazgatójától megtudtuk, az orgona javítási munkálatai hozzávetőleg 135 ezer lejbe kerülnek. A pénz nagy része a hívek adományaiból gyűlt össze.

„Ebben az évben mindenképpen szeretnénk befejezni az orgona felújítását. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani a híveknek, hogy lehetővé tették ezt” – hangsúlyozta a ferences testvér. A ferencesek 2011 szeptemberében ünnepelték a csíksomlyói kegytemplom jelenlegi orgonája elkészülésének 80. évfordulóját.

A hangszer 1930–1931 között épült, és feltehetőleg az ötödik a sorban a történelem folyamán, amely betölti a kegyhelyet gyönyörű hangjával. Tervezője Geyer József budapesti orgonatervező, a kivitelezők pedig Wegenstein Lipót és fiai voltak, akik saját gyárukban építették fel a 40 regisztert, 3 manuált és 2842 sípot számláló hangszert.

Eredetileg 36 szólóváltozata volt, amelyből 4 nyelvsíp. Egy 1990-ben végzett általános javítás és átalakítás óta – amely Walter Kindlnek, a temesvári alsóvárosi dóm karnagyának és Hermann Binder nagyszebeni orgonaépítő mérnöknek a nevéhez fűződik – az orgona 40 szólóváltozattal és 2824 síppal rendelkezik. A teljes elektromosítás anyagiak hiánya miatt azonban akkor elmaradt.

Rédai Botond, Krónika.ro, 2014.09.26.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!