A szászrégeni Kisboldogasszony plébánia hármas ünnepet ült szeptember 14-én. A templom patrónusát, Kisboldogasszonyt köszöntötték a szászrégeni, valamint a kiterjedt egyházközség más közösségeiből érkezett hívek. A verses köszöntőt az elsőáldozás előtt álló Baróti Barbara és az ötödik osztályos Sándor Tihamér kisdiákok mondták, megadva ezzel a Tamás József segédpüspök által celebrált búcsús szentmise alapgondolatát.

A szászrégeni plébániatemplom idén ünnepelte felszentelésének 230. évfordulóját. Szentbeszédében a püspök atya megemlékezett a zavaros történelmi időkről, amelyeknek a templom és mindenkori hívő közössége tanúja volt, de a Szűzanya minden korban erőssé tette gyermekeit, hogy kitartsanak keresztény hitükben.

A templom építését már 1736-ban megkezdték, fedezet hiánya miatt azonban csupán a szentély készülhetett el. 1771-től báró Bornemisza Ignác (1707–1769), Torda vármegye főispánja támogatásával hozzáépült a sekrestye, fölötte oratóriummal. Miután 1779-re összegyűlt a megfelelő alap, 1780. május 1-én letették az alapkövet, 1781-re pedig elkészült a templom külseje. 1782 és 1783 között a belső berendezést is befejezték. A templomot 1784-ben, pünkösd utáni IV. vasárnapon szentelte fel gróf Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi püspök, a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére.

A főoltár neobarokk stílusú. A szeplőtelen fogantatást ábrázoló oltárkép egy Bartolomé Esteban Murillo (1617–1682) festménye alapján készült másolat. Tőle jobbra Szent Pál, balra Szent Péter szobra áll, fölötte pedig egy Szentháromság-ábrázolás.

A boltozaton látható, a Miatyánk kéréseit ábrázoló freskókat a templom 1968-as általános javítása alkalmával Hatzack Lukácsovits Magda (1933–) készítette. Az ő tervei alapján készült továbbá a szembemiséző oltár 1972-ben.

Utoljára 2011 és 2012 között végeztek általános javításokat a templomon. Ekkor készült a szentély márványborítása.

Ünnepzáró momentumként a püspök atya, a gondnok, a plébános, és a kántor úr unokája, Bíró Zalán, Madaras Péter kántor urat köszöntötte, aki idén harminc éve, hogy hűségesen szolgálja Isten népét Szászrégenben. Mivel a Madaras házaspár egyben harmincadik házassági évfordulóját is ünnepelte, püspöki áldásban részesültek.

 

Balla Árpád

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!