A felsősófalvi Remény Napközi Otthon hátrányos helyzetű gyerekei számára a tanévkezdés azt jelenti, hogy iskola után mindennap visszatérhetnek a második otthonukat jelentő központba.

Az otthonban a tanulás számos közös programmal egészül ki

Izgatottan várja az új tanév kezdetét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Felsősófalván működtetett Remény Napközi Otthon közössége: a Gagyi Margit vezette takaros nappali foglalkoztató központ idén tizenhét hátrányos helyzetű 1–8. osztályos diáknak válik biztos hátterévé. Amint megkezdődik az iskola, elindul a délutáni foglalkozás is, a gyerekek az otthonban végzik el házi feladataikat, különféle foglalkozásokon vesznek részt, de rengeteget játszanak együtt, és besegítenek a házimunkába is. A csapat a korábbi években már jól összeszokott, így nemcsak barátokként, hanem szinte családtagokként tekintenek egymásra: a nagyobbak tanítják a kicsiket, jó példával járnak elöl tanulásban és munkában, ezáltal nevelő szerepet is betöltenek. Az intézményt vezető Manyi néni gyerekeiként fogadja mindannyiukat: nyáron táborba is vitte őket, iskolaidőben, a központban pedig egyedül tölti be a „családfő” szerepét. A pótanyu naponta ebédet, uzsonnát is készít nekik, ezt többüknek otthon nem tudják biztosítani.

Sok rászoruló kimarad

Bár a gyerekek jó része meglehetősen nehéz anyagi és családi körülmények között él, tanszereik, illetve más, a tanévkezdéshez szükséges kellékeik nagyjából már megvannak – számolnak be lelkesen. Az előző tanévben még huszonhárman voltak, ám idén többen középiskolába mennek Székelyudvarhelyre és Korondra, így ezentúl csak látogatóba jönnek az otthonba. Végképp elszakadni azonban nem tudnak – derült ki. Mint a nevelőnő sajnálattal elmondta, az otthonba nem jut el minden olyan gyerek, akinek nagy szüksége lenne a támogatásra: vannak a faluban olyan családok, ahonnan csak néha vagy egyáltalán nem jönnek gyerekek a napközis foglalkozásra, és iskolába is csak időszakosan küldik őket. Olyan szülő is van, aki bevallotta, sajnálja felkölteni gyerekét reggelenként, ezért nem járatja iskolába. Így azok a gyerekek negyedik osztályos korukra is alig tudnak írni-olvasni, pedig a Jóisten beléjük is plántált szépet, jót – fejtette ki a nevelőnő.

Nem csupán barátok, szinte családtagok az otthonba járók

Dédelgetett álmok

Az otthonba járó gyerekeknek is megvannak a maguk szívszorító történetei. Az egyik, idén kilencedik osztályt kezdő lány például nemrég veszítette el nagymamáját, aki édesapjával őt és két kisebb testvérét nevelte, így mostantól ő tölti be a családanya szerepét. Akadnak olyanok is, akiknek szülei külföldön dolgoznak, így a kisgyerekeknek huzamos ideig jobbára magukról kell gondoskodniuk. Az otthon azonban nyugodtabb hátteret jelent a nehéz sorsú fiataloknak – ez az a hely, ahol még gyerekek lehetnek, ahol fejlődésre, művelődésre buzdítják őket, s ők szem előtt tarthatják dédelgetett felnőttkori terveiket: van köztük, aki sporttanár, lovász, pincér vagy szakács szeretne lenni, de olyan is, aki tengerbiológusi pályáról álmodik, s bár még sosem volt alkalma látni a tengert, könyvekből sokat tud már annak élővilágáról. Az otthon közösségében rengeteg a tehetséges fiatal: sokan szavalnak, énekelnek, kézimunkáznak és játszanak hangszereken, de sportolni is van lehetőségük a központ udvarán nyáron kialakított kis kosárlabdapályán.

Kicsiből sokat adni

Mint kiderült, az otthon működtetése, a gyerekek ellátása nem könnyű: Gagyi Margit elmondta, a napközi gyerekeinek étkeztetésére havonta fejenként húsz lej jut, mivel az alapítványnak rengeteg otthona van, így sokfelé oszlik a költségvetés. Kérdésünkre, hogy ekkora összegből miként lehet mindennap meleg ételt varázsolni az asztalra, Gagyi Margit kifejtette: „Arra tanítom a gyerekeket, hogy gazdálkodjanak azzal, amijük van. Ha például kapunk egy zacskó cukorkát, nem eszik meg egyszerre, hanem beosztják, hogy tovább tartson.” Hozzátette, az otthonban minden kis adománynak nagyon örülnek, ám a felsősófalvi napközibe aránylag ritkán érkezik segítség: a helységben kevés a munkalehetőség, így a legtöbb lakó nincs olyan helyzetben, hogy adományozni tudjon.

Az otthon többnyire kiesik a „támogatott zónából”: a segíteni vágyók Parajd után általában Gyergyószentmiklós felé veszik útjukat, a másik útvonal Segesvár és Székelykeresztúr irányából Csíkszereda felé vezet. A fenntartó alapítvány juttatott ugyan kisebb tanszercsomagot a házba, az iskolai felszerelés jó részét azonban mindenkinek meg kellett vásárolnia. Az otthonban a ruhák, cipők, tanszerek, háztartási kellékek fogyóárunak számítanak – derült ki. Amit lehet, igyekeznek önerőből fedezni: otthon termesztenek hagymát, paszulyt és többféle zöldséget, amelyet felhasználnak az étel elkészítéséhez. Vannak családok, közösségek, amelyek időnként élelmiszert, valamint háztartási kellékeket adományoznak nekik, a ház körüli javításokat pedig jórészt a nevelőnő férje végzi. Az egyik legfontosabb teendő jelenleg az udvaron lévő omladozó faépület lebontása vagy rendbetétele lenne – mondta el Gagyi Margit.

Bálint Kinga Katalin, Székelyhon.ro, 2014.09.14.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!