Egy éve annak, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a Krisztus-kilátót: a Nyikó mentére letekintő impozáns építmény azóta igen látogatott, habár a Gordon-tetőre vezető út megrongálódott az esőzések miatt. A szobor mellé kápolna is épülne, bár a forráshiány miatt egyelőre nem tudni, mikor.

A Gordon-tető aljáig járható, utána már rendkívül göröngyös út vezet fel a sokak által pléhkrisztusként emlegetett kilátóig, bár a nehézségek nem szegik az idelátogatók kedvét – a létesítmény hétköznap és hétvégén is egyaránt látogatott.

Mint ismeretes, a bogárfalvi Pro Temp Alapítvány kezdeményezte, a Nyikó menti falvak és vállalkozások támogatásával létrejött beruházás kivitelezéséhez 2010 tavaszán fogtak hozzá, a Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító kilátó huszonkét és fél méter magas, tervezője Zavaczki Walter Levente szobrászművész.

A Krisztus-szobor 2012 novemberére készült el, a többszintes szerkezetre csigalépcsőn lehet felkapaszkodni, a szobor szegycsontjánál a szejkei út felé, tarkóján pedig a Kalonda irányába lehet kitekinteni. Az ünnepélyes felavatást tavaly augusztus 17-én tartották.

Kijavítják az utat

A tetőre vezető út helyreállítása folyamatban van, tudtuk meg Kovács Lehel farkaslaki polgármestertől, a barázdák elegyengetéséhez a folyamatos esőzés miatt sem tudtak hozzálátni.

„Sikerült megfelelő erőgépet szerezni, így két héten belül rendeződik az út helyzete” – ígérte a község vezetője. Mint mondta, a farkaslaki községházán működő turisztikai irodában óriási volt az érdeklődés, ezért az idei szezonban külön csomaggal rukkoltak elő, melynek részeként a Krisztus- és az oroszhegyi kilátókat tekinthetik meg a turisták.

Makovecz-kápolnaterv ajándékba

A hideget és meleget is kapott Krisztus-szobrot egyébként Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész pozitívan bírálta el, továbbá életpályája egyik utolsó tervét, a kilátóhoz vezető úton felépítendő kápolna rajzát ajándékozta a kezdeményezőknek.

„Tervbe vettük a kápolna kivitelezését, az alapkövet is elhelyeztük, de forráshiány miatt egyelőre csak a tervezés szintjén rekedt meg a beruházás” – mondta el Fancsali Péter, a Pro Temp Alapítvány titkára. Kovács Lehel egyébként úgy vélekedik az üggyel kapcsolatban, hogy a kilátó turisztikai potenciáljának kiaknázása érdekében érdemes lenne a kápolnát is felépíteni, hisz így még több turistát vonzana a látványosság.

Visszatérő látogatók is vannak

Az udvarhelyi Gergely Gizella hétfőn látta először közelről a Krisztus-ábrázolást: Magyarországon élő leányával és szlovákiai vejével együtt kapaszkodtak ki a Gordon tetejére, majd fel, a szobor belsejében. Ottjártunkkor több magyarországi csoport is felfelé tartott, többségük autóikat féltve, gyalogszerrel.

Lászlóék például már harmadszor vendégeskednek Székelyszentléleken, az orosháziak már másodszor vágtak neki a meredeknek, ezúttal néhány hónapos gyermekük társaságában. „Tavaly már egyszer megmásztuk az oldalt, de annyira lenyűgöző fentről a kilátás, hogy ismét nekivágtunk” - magyarázták.

Kovács Eszter, Krónika.ro, 2014.08.18.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!