A hétvégén tartott ministránstáborral zárult a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia által szervezett táboridény: mintegy százhúsz gyermek és fiatal gazdagodhatott lelki élményekben.

A közelmúltban immár tizenhetedik alkalommal töltöttek a fiatalok egy hetet a battonyai strandtáborban, melynek fő célja a kikapcsolódás és a szórakozás volt. Az úszás mellett helyet kaptak különböző sporttevékenységek, kézműves-foglalkozások és társasjátékok, a tehetséget előcsalogató színes esték, valamint az elmaradhatatlan őrangyalosdi.

Az egyházközség ministránsainak negyedszer megszervezett programsorozat lelkiekben bővelkedett. A hargitafürdői „Tábor-hegyre” nem egy meghatározott mottóval érkeztek, de közben a részvevőkben is megfogalmazódott az apostoli mondat, amely a szentírási Tábor-hegyen hangzott el, amikor Jézus színében átváltozott: „Uram, jó nekünk itt lenni”. A ministránsok beszámolói alapján kiderült, hogy ők is megtapasztaltak valamiféle belső változást. Töltekeztek egymás szeretetéből és mosolyából. Közös játékok és tevékenységek segítették őket abban, hogy összekovácsolódjanak és egy nagy lelki családdá válhassanak. A legkisebbtől a  legnagyobbig mindenki számíthatott a másikra. Megtanulták, hogy az Úrnak szüksége van rájuk, miként az reggeli imáikban is felcsendült: „az Úrnak szüksége van rám, oly nagyon szüksége van rám”.

M. M., Udvarhelyi Híradó, 2014. augusztus 12.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!