A templomépítés 500. évfordulóján több mint egyhetes programmal várják az érdeklődőket Csíkajnádra. A Szent István Napok során falumonográfiát mutatnak be, emlékplakettet avatnak, vetélkedőket, koncerteket szerveznek, felújított templomot áldanak meg és átadják a negyedik Szent István-díjat is.

 

Idén a negyedik Csíkajnádi Szent István-díjat adják át

Csütörtökön kezdődnek a tizenharmadik alkalommal megszervezett Szent István Napok: délután hat órakor szabadtéri misére és a Bartis Márton-emlékplakett avatására várják az érdeklődőket a helyi iskola udvarára. Pénteken a kilenc órától kezdődő ünnepi szentmise után 10 órakor a templomban mutatják be a Csíkajnád 500 éve című falumonográfiát, amely ötéves gyűjtőmunka eredménye – tudtuk meg Bogos Róberttől.

Vetélkedők és előadások szombaton

A szervező Szent István Szervezet önkéntese elmondta, szombaton szabadtéri programok kapják a főszerepet: a nap folyamán minifoci-bajnokságon, főzőversenyen, sport- és ügyességi vetélkedőkön vehetnek részt a vállalkozó kedvűek. Ugyanakkor tűzoltó-bemutatót és menettáncos-előadást is megtekinthetnek az érdeklődők. Este nép- és könnyűzenei koncerteken kapcsolódhatnak ki a mulatni vágyók, majd tizenegy órakor tűzijátékkal és szabadtéri bulival folytatódik a program. Vasárnap este kilenc órától Szent István-bálba várják a táncoskedvűeket a helyi kultúrotthonba. 

A templomépítés 500. évfordulóját ünneplik

Bogos kiemelte, a rendezvény egyházi csúcspontja a Szent István (augusztus 20.) napi ünnepi szentmise, amelyen a templomépítés 500. évfordulóját ünneplik. A szentmisén Jakubinyi György érsek lesz a főcelebráns és az ünnepi szónok, aki ezen alkalomból megáldja a felújított templomot és a templomban elhelyezésre kerülő emléktáblát is. Augusztus 24-én a kilenc órától kezdődő szentmise után a helyi kultúrotthonban negyedik alkalommal adják át a Csíkajnádi Szent István-díjat. A közösségben betöltött fontos szerepéért idén a 79 éves Bilibók Imre bácsi kapja az említett díjat.

Kömény Kamilla, Székelyhon.ro, 2014.08.13.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!