Gyulafehérváron tartották augusztus 4–8. között a Római Katolikus Hittaná­rok Továbbképző Tanfolyamát, melyet a XXII. Bolyai Nyári Akadémia keretén belül szerveztek meg. Az idei téma: Római katolikus hittankönyvek és hitoktatási módszerek, stratégiák a differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás szolgálatában. Meghívottak voltak: dr. Marton József nagyprépost, egyetemi tanár, dr. Diósi Dávid vicerektor, dr. Holló László egyetemi tanár, dr. Horváth István főtanfelügyelő, valamint
dr. Gál László főtanfelügyelő-helyettes urak. 

Az ötnapos programsorozat ünnepélyes Veni Sancte szentmisével kezdődött a székesegyházban. A program keretén belül a meghívottak előadásaira, valamint csoportfoglalkozásokra is sor került.

Márton Áron szobránál. Fotó: Orbán-Kalamár AlízMár az előadások elején Marton József tanár úr felhívta a figyelmünket, hogy ne veszítsük szem elől azt, hogy nekünk, hittanároknak elsődleges feladatunk az egyházunk tanításának továbbadása, jó keresztények nevelése, valamint a személyes tanúságtétel.

Az előadások és csoportmunkák alkalmával az iskolai programok és tankönyvek átbeszélése, revíziójára is sor került. Szükségessé vált, hogy a programokat időszerűvé tegyük, a tankönyvekkel kapcsolatosan pedig ellenőriztük, hogy milyen esetleges hibák találhatóak bennük azért, hogy idővel javítani lehessen azokat. Sikerült átbeszélni az 1–12. osztályos programokat és tankönyveket. Elmondható, hogy a megbeszélések jó hangulatban zajlottak és a hozzászólások építő jellegűek voltak. Külön pontja volt a képzésnek, hogy minden nap városi sétákat is tehettünk, többek között ellátogattunk a Batthyaneumba, végigsétálhattunk a felújított várban, megnézhettük a Márton Áron múzeumot és a kriptát.

Kirándulás Szászsebesen. Fotó: Kondor ÁgotaUtolsó nap tanulmányi kiránduláson voltunk Szászsebesen, ahol meglátogattuk a Szent Bertalan apostol tiszteletére felszentelt ferences templomot, a város megmaradt vártornyait, valamint az evangélikus templomot.

Jó érzéssel töltött el, hogy Jakubinyi György érsek is velünk tartott, valamint ő mutatta be a záró szentmisét és áldásával erősített bennünket.

  Orbán-Kalamár Alíz

Vasárnap, aug. 17/ 33. szám

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!