Székelyszentkirályon, április 23-án tartották a székelyudvarhelyi főesperesi kerület egyházi kórusainak idei találkozóját. „Ezt a napot az Úristen adta, örvendjünk és vigadjunk rajta!” - ezzel a mottóval, szentmisével kezdődött szombaton délelőtt 10 órakor a rendezvény.
 
 
 
A liturgián a homíliát Farkas László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa, a Főegyházmegyei Egyházzenei Bizottság altitkára mondta. Beszédében figyelmeztette a kórusok tagjait: „Igazából akkor lesz értelme ezeknek a találkozóknak, ha életünk mindennapjai is tükrözni fogják az Úr Jézussal való személyes találkozásainkat. (…) Közeledik pünkösd ünnepe, amikor a Szentlélek kiáradt az apostolokra, eltöltötte életüket, így bátran hirdették az örömhírt. Bárdos Lajos zeneszerző és pedagógus írja: «Az egyházi zene ihletője és éltetője a Szentlélek! Az egyházi zene imádkozik és imádkoztat!» Ezt kívánom mindannyiunknak, hogy imádság legyen minden egyes ének, ugyanakkor kiváltsa a hallgatóságból az imádást is!”
 
 
 
A szentmisét követően két-két kórusművet adott elő minden énekkar (a szereplés sorrendjében):
Oroszhegyi Mihály-Deák kórus - vezényelt: Bíró Lóránd;
Korondi kórus - vezényelt: Katona Mózes;
Zetelaki Boros Valér kórus - vezényelt: Jakócs Zoltán;
Székelyvarsági kórus - vezényelt: Márkó Benedek;
Székelyszentkirályi kórus - vezényelt: Szikszai Ferenc;
Szovátai kórus - vezényelt: Kőszegi János;
Nyikómalomfalvi kórus - vezényelt: Boldizsár Gáspár;
Székelyszentlélek-Bogárfalvi Ave Rosa kórus - vezényelt: Ambrus Ferenc;
Székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz egyházközség Iubilate Deo kórusa - vezényelt: Székely István;
Székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánia Musica Sacra kamarakórusa - vezényelt: Rózsa Imre;
Zeteváraljai kórus - vezényelt: Olti Attila;
Máréfalvi Con Spirito kórus - vezényelt: Dávid Izabella;
Kápolnásfalvi kórus - vezényelt: Bartos András;
Lövétei kórus - vezényelt: Tódor Lóránd;
Szentegyházasfalvi Canticum Novum kamarakórusa - vezényelt: Tamás István;
Szentkeresztbányai Cantate Domino kamarakórusa - vezényelt: Siklódi Sándor;
Székelyudvarhely - Szombatfalva Szent György plébánia Psallite kamarakórusa - vezényelt: Simó Zsuzsa;
Farkaslaki Zeng a magasság kórus - vezényelt: Bakos Árpád.
 
 
A szentmisét és a kórusok előadását követően a székelyszentkirályiak megvendégelték az énekkarok tagjait, a rendezvény zárásakor pedig megtörtént a bejelentés: 2017-ben a kerületi kórustalálkozót a Székelyudvarhely-Szombatfalvi Szent György plébánia rendezi.
 
Szöveg: Horváth Enikő
Képek: Barabás Tünde
 
Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!