Mintegy 2200 fiatal vett részt a programokon
 
A 2015-ös OKIT záró eseményeként vasárnap, július 26-án, a Kolozsváron összegyűlt fiatalok román nyelven tartott keleti, görögkatolikus liturgián vehettek részt. Homíliát Ioan Robu, bukaresti római katolikus érsek mondott, melyben a találkozó témájával összhangban, az együtt töltött napok összefoglalójaként, a boldogság kereséséről, a keresztény boldogságot keresőkről szólt. Az ünnepi szentmise főcelebránsa a házigazda, Florentin Crihălmenanu kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus megyéspüspök volt. 
A szentmise végén a köszönetnyilvánítások mellett megtudhattuk: a külföldiekkel együtt több, mint 2200 fiatal, 11 püspök, több, mint száz pap és 70 szerzetes, szerzetesnővér, vett részt az idei találkozón, a Gyulafehérvári Főegyházmegyét 150 fiatal képviselte.
Ezt követően pedig következett a várva-várt pillanat, amikor bejelentették: a következő Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót a Szatmári Római Katolikus Püspökség szervezi 2018-ban. Addig viszont újra találkozhatnak a fiatalok 2016-ban Krakkóban, az Ifjúsági Világtalálkozón, ahova már lehet jelentkezni (http://www.krakow2016.com/en).
 
Kép és szöveg: Fábián Róbert/Vasárnap
 
Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!