Rövid összefoglaló az első teljes napról
 
Az OKIT tegnapi napját imával és áldással kezdték Kolozsváron, majd a belga származású Daniel Ange, a Jeunesse Lumière közösség alapítója, a találkozó meghívott előadója tartott katekézist. Röviden románul is köszöntötte a fiatalokat, majd katekézisében a fiatalok lelkére kötötte: az öröm, a boldogság szent! A katekézist kiscsoportos beszélgetések követték, ahol a fiataloknak alkalmuk volt, hogy játékos módon ismerkedjenek egymással, majd román nyelven celebrált görögkatolikus liturgián vehettek részt.
A délutánt az alternatív programok töltötték, szám szerint 12, emellett ötféle alternatív lelki program, köztük magyar nyelvű programok közül választhattak. A ferencesek a Szentírás segítségével történő imádságra tanították a fiatalokat. Ugyancsak ebben a blokkban az vehettek részt az érdeklődők Mărgulescu Cotiso előadásán, aki a szexualitás témáját dolgozta fel. A résztvevők beszéltek arról, hogy Isten hogyan „látja” a szexualitást valamint arról, hogy Isten és az egyház miért szól bele a legkisebb részletekig abba, hogy mit szabad és mit nem. Az előadó rávilágított arra, hogy a szexet/szexualitást nem a folyóiratok találták fel, hanem Isten, a teremtés elején, ezért tehát ez egy szent terület az ember életében. 
Legtöbben viszont a városnéző túrákra indultak, illetve igénybe vették a kolozsvári múzeumokba szóló ingyenes belépőket, Botanikus-kertbe, vagy hosszú sort álltak ki, hogy feljuthassanak a Szent Mihály templom tornyába, s onnan csodálhassák Kolozsvár panorámáját. Az est fénypontját a központban szervezett koncertek jelentették, amelyeken az OKIT résztvevőin túl nagy számban jelentek meg más érdeklődő fiatalok is.
 
Molnár-Gál Katalin – Fábián Róbert/Vasárnap
 
Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!