A székelyudvarhelyi tragédia kapcsán a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az állásfoglalását a rendőrségi kihallgatást követően kívánta közzétenni, de mivel azt egy későbbi időpontra halasztották, az alábbi pontosításokra szorítkozik:

1. A két iskolaépület felújítása után, az Érsekség 2022 februárjában megújította a szerződést a projektmenedzserrel, hogy ő megtehesse a szükséges lépéseket a bentlakás épületének felújítására és környékének rendezésére.

Az erre vonatkozó vaskos dokumentáció tartalmaz többek között 2023 augusztusában elvégzett geotechnikai tanulmányt, egy több mint 100 oldalas „Expertiză tehnică”-t a bentlakás épületéről, amely 2023 szeptemberében készült, régészeti felügyeletre 2023 szeptemberében megkötött szerződést is.
A dokumentáció műszaki értelmezése nem az Érsekség illetékessége, viszont laikus számára is világos, hogy részletes szeizmológiai felmérés is készült, amely nem állapított meg strukturális vagy szerkezeti problémákat. Az épület RsIII-as szeizmikus kategóriába nyert besorolást, és a szakemberek mindössze csak kisebb beavatkozások végzését javasolták.

2. A két iskola és a bentlakás épülete 2004-ben került vissza az Érsekség tulajdonába. Azóta az épületegyüttest Székelyudvarhely önkormányzata bérli. A 2004-ben kötött szerződésben megállapított évi 23.784 lejes bérleti díj az évek folyamán történt újratárgyalások folyamán fokozatosan emelkedett és 2021-ben érte el a 300.000 lejt.

Bár ezek az összegek magasnak tűnhetnek, az épületek legsürgősebb állagrendezésének költségeit is csak részben fedezték (csak a lépcsőfeljárat javítása 150.000 lejbe került, egy-egy falburkolat- vagy belső javítás alkalmanként 30-40.000 lejt jelentett). A két iskolaépület felújításához sem helyi önkormányzati, sem más román állami támogatást nem kaptunk. A rehabilitációt a magyar állam karolta fel és biztosította az ahhoz szükséges többmillió eurós befektetést.

3. A római katolikus egyház összesen 482 tanintézményt működtetett Erdélyben 1948-ig, amikor a román állam egyetlen tollvonással valamennyit államosította. Ezen ingatlanoknak mindössze kis részét szolgáltatták vissza 1990 után. Az épületeket rossz, nem egyszer használhatatlan állapotban vettük át a 60-70 éves állami használat után, ugyanakkor nem szolgáltatták vissza azokat a tulajdonainkat (erdők, mezők, bérépületek stb.), amelyek 1948 előtt ezen épületek fenntartását biztosították.

A visszaszolgáltatott épületekben javarészt állami intézmények működnek ma is (tanintézmények, kórházak, hivatalok stb.), olyan bérleti díjakért, amelyek az állagmegóvásra sem elegendőek. Az Egyház készséggel bocsátja ingatlanjait a közjó hasznára, viszont méltatlannak és igazságtalannak tartja, hogy nem egy esetben 1000-2000 lejes havi bér mellett az épületek fenntartásának kötelezettségét az egyháztól várják el és kérik. Ezért sürgetjük és követeljük továbbra is az ingatlanjaink működtetését biztosító államosított tulajdonunk visszaszolgáltatását.

4. A katolikus egyház elkötelezetten vállal fel és végez köz- és szociális szolgálatot, mint ahogy mindig is tette, ha azt nem lehetetlenítik el. A székelyudvarhelyi tragédia nyomán nem célja nyilatkozatháborúba bocsátkozni, nincs szüksége önigazolásra. Tettekkel és nem szócsatával végzi a kötelességét: mindannyiunknak az evilági bír(ál)ókat meghaladó Bírája előtt kell számot adnunk.

Az érsekség osztozik a gyászban és a fájdalomban, együttérzéséről biztosít minden érintettet.

Comunicat de presă >>

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!