Nagy öröm és hála van a szívemben a sok imádságért és a püspökszentelésen való részvételért. Hála és köszönet a DUNA TV és a Mária Rádió munkatársainak, hogy ismét mellénk álltak és lehetővé tették azok számára is a lelki jelenlétet, akik az előírások, betegség miatt nem tudtak személyesen részt venni a püspökszentelésen. Örülök, hogy sokan velem együtt imádkoztak, valamint értem és a rám váró szolgálatért is, hiszen Szent Ágostonnal együtt én is vallom: „Veletek vagyok keresztény, értetek vagyok püspök.” Szeretném kifejezni mindenkinek hálámat azért, hogy velem együtt imádkoztak a püspöki szolgálat méltó felvételéért és annak hiteles gyakorlásáért.

Kiemelten köszönöm azt az alázatos és fegyelmezett magatartást, amelyet mind a főtisztelendő paptestvérek, mind a kedves hívek tanúsítottak a szertartás alatt, különösen a távolságtartás és maszkviselés terén. Nehéz szívvel tettük ezt, keresztként hordoztuk, de bízunk abban, hogy ez is megtermi méltó gyümölcsét.

Külön köszönet és hála a szentelő Érsek atyának és a társszentelőknek, a nyugalmazott Érsek atyának és a nyugalmazott Püspök atyának, hogy kérésemre azonnal vállalták ezt a szolgálatot.

Nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az ünnepség megszervezésében segítettek: mindenki úgy mellém állt, mintha a saját szenteléséről lenne szó!

A jó Isten fizesse meg mindenkinek munkáját, imáját!

         † László s.k.
          segédpüspök

 

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!